Január elsején lépett hatályba a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellhez nem tartozó államok termeléskorlátozási megállapodása; az olaj ára több mint 2 százalékkal emelkedett tegnap, az idei első kereskedési napon a tavalyi zárónaphoz képest, 18 havi csúcsot megdöntve. A felek novemberben állapodtak meg abban, hogy 2017 elejétől összességében napi 1,8 millió hordóval csökkentik olajkitermelésüket, és most reménykednek, hogy sikerül kiszivattyúzni a felesleget a tárolókból. Az irányadó Brent hordónkénti ára 1,55 dollárral 58,37 dollárra kúszott fel, 2015 júliusa óta ez volt a legmagasabb jegyzés. Az amerikai WTI könnyűolaj hordójáért 55,24 dollárt adtak, 1,52 dollárral többet, mint a legutóbbi kereskedési napon – ez is 18 havi csúcsnak számít.
A piaci szereplők keresni fogják a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a résztvevők valóban betartják-e a megállapodást – véli a származékos ügyletekkel foglalkozó londoni CMC Markets brókercég vezető elemzője. Ric Spooner szerint a megállapodást valószínűleg betartják a felek, főképp a kezdeti időszakban.

Életbe lépett a termeléskorlátozási megállapodás
Oroszország vállalta a kartellen kívüli országok közül a legnagyobb mértékű csökkentést, napi 300 ezer hordót, amit az év első felében fokozatosan fog elérni. Decemberben az orosz kitermelés változatlanul napi 11,21 millió hordó volt, amely megközelítette a 30 éves termelési csúcsot. Két OPEC-tag mentesült a termelés visszafogása alól, Líbia és Nigéria. Líbia a decemberi napi 600 ezer hordóról immár 685 ezerre növelte a kitermelését január elsejétől.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tavalyi utolsó jelentésében szintén arra számít, hogy az olajfeleslegek idén az első fél évben eltűnnek, persze csak akkor, ha az OPEC és partnerei szigorúan betartják a megállapodást. Másrészt az is igaz, hogy a termeléscsökkentés csak fél évig tart, a további teendőkről az OPEC májusi értekezletén döntenek, ezért bizonytalanok a hosszabb távú kilátások. Az IEA a jelentésben továbbá úgy vélekedik, hogy a piaci egyensúly körülbelül 2017 végére áll helyre. Sikerről akkor lehet majd beszélni, ha két nehéz év után végre emelkednek az árak, a termelők bevételei pedig stabilizálódnak – hangsúlyozza a jelentés.