Hozzátette, hogy kormányzati források szerint a halálos áldozatok végső száma akár a kétszázat is meghaladhatja.
Lucas Magembe ezredes, az ország Ukerewe körzeti katonai biztosa a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy eddig 42 ember halálát állapították meg, de az áldozatok utáni kutatást péntek hajnalig felfüggesztették.
A délután szerencsétlenül járt Nyerere motoroshajó fedélzetén becslések szerint több mint 300 ember utazott, amikor a hajó néhány méterrel az ukerewei kompkikötő dokkjától elsüllyedt – közölte a fekete-afrikai ország kompjáratait üzemeltető TEMESA cég. Az utasok pontos számát nem tudják megmondani, mivel a komp jegykezelője is a vízbe veszett, jegykiadó készülékével együtt.
A TEMESA szóvivője szerint a hajó néhány hónapja esett át karbantartáson, és két motorja generáljavításon esett át.
1996-ban legalább ötszáz ember halt meg egy hajószerencsétlenségben, ugyanebben a térségben. 2012-ben az ország indiai-óceáni partjainál, a Zanzibár-szigeteknél történt egy több mint 145 ember halálával járó kompbaleset.