Legalábbis ez az a hivatalos funkció, amelyet kötelezően a neve elé biggyesztenek, ám a 89 éves biztonságpolitikai szakember életpályája sokkal gazdagabb, mint amit négyéves tisztsége sugallhat. A nála öt évvel idősebb, de őt túlélő Henry Kissinger mellett ő volt Amerika másik olyan külpolitikai stratégája, akinek szavára az egész világ odafigyelt. Akárcsak Kissinger, ő is európai gyökerű – sőt, varsóiként, lengyel arisztokrata sarjként térségünk szülötte –, aki ugyanolyan otthonosan forgott az ovális iroda környékén, mint az elméletalkotásban, a legkiválóbb egyetemeken, agytrösztökben és a médiában.
Brzezinski igen termékeny szerző is volt, mintegy két tucat könyve közül jó néhány már a 60-as évektől kezdve megjelent magyarul – legutóbb A nagy sakktábla és a Stratégiai vízió. Érdekes, hogy Kissingerrel együtt mindketten a hivatalukat tekintve kérészéletű, hamar megbukott amerikai elnökök – Nixon, Ford, illetve Carter – alatt szolgáltak. A megoldatlan iráni túszválság nyomán Carter elnöksége bársonyszőnyeget jelentett Ronald Reagan hatalomra jutása, így a 80-as évek konzervatív fordulata elé.
Mindenesetre Brzezinski szivacsként szívta magába az ismereteket. 1979-ben ő kapta azt a bizonyos hajnali 3 órai telefonhívást, amelyben
– mint később kiderült, tévesen – arról értesítették, a Szovjetunió nukleáris támadást intézett Amerika ellen. Hat perce volt, hogy eldöntse, mit mondjon Carternek. „Az amerikai külpolitika sötét órájában vált ismertté, és az utolsó pillanatig volt mondanivalója” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ellenezte az 1990-es öbölháborút és a 2003-as iraki inváziót. J. F. Kennedytől kezdve Barack Obamáig a demokrata oldalt támogatta. Nem talált koherenciát Donald Trump külpolitikájában.
Volt, amiben nem lett amerikai: megtartotta nyelvtörőnek is beillő nevét. Nekrológjában a The New York Times mellőzi a „halottról vagy jót, vagy semmit” elvet, megjegyezve: „erősen könyökölt” (kitúrta Carter mellől Cyrus Vance külügyminisztert is), továbbá durva volt az újságírókkal.
E sorok írójának 2009-ben adott interjút: korrekt volt, két szó változtatást kért a szövegben. – Oroszországnak meg kell értenie: az imperializmus korának vége, az orosz birodalom nem támadhat fel – mondta ekkor az élesen Moszkva-ellenesként ismert elemző. Pár éve pedig Charles Gati kérdésére (Mire a legbüszkébb?) azt felelte: „Azt hiszem, arra, ahogyan a hidegháború véget ért. Nem folyt vér, sikeres volt, és úgy gondolom, ehhez én is hozzájárultam.”