Két befolyásos szíriai ellenzéki ernyőszervezet előzőleg visszautasította a moszkvai meghívást. A kérdés szóba kerülhet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök mára tervezett telefonbeszélgetésén is. Mindkét fővárosban megerősítették, hogy a két vezető beszélni készül egymással.
Hírek szerint az ellenzék tárgyalási taktikája még nem tisztázott. A pénteki moszkvai fórumon a szíriai kormánnyal szemben álló azon csoportosulások is megkapták az arab ország Moszkva által kidolgozott alkotmánytervezetét, amelyek nem vettek részt a hét elején megtartott asztanai tárgyalásokon, írta a távirati iroda. Az orosz diplomácia vezetője kijelentette: országa senkire sem kívánja ráerőltetni a tervezetet. Mint mondta, a dokumentumban a szíriai kormánynak és ellenzéknek az elmúlt évben az alaptörvényre vonatkozó javaslatait foglalták össze azzal a céllal, hogy előmozdítsák a genfi tárgyalásokat. Lavrov ismételten méltatta az asztanai egyeztetést, amelynek részeként először ültek egy asztalhoz a szíriai kormány és a fegyveres ellenzék képviselői a hat éve tartó polgárháború kitörése óta, bár nem tárgyaltak közvetlenül. – Összességében immár negyedik hete kitart a szíriai tűzszünet, eltekintve szórványos megsértéseitől – mondta Stephen O’Brian, az ENSZ-főtitkár helyettese a világszervezet Biztonsági Tanácsában. Az AFP hírügynökség helyszíni riportja szerint Aleppóba, a kritikus helyzetben lévő észak-szíriai nagyvárosba is lassan visszatér az élet.

A Szabad Szíriai Hadsereg egyik aleppói tagja gyászolja testvérét, aki ugyanazon lázadócsoport tagjaként halt meg
A brit külügyminiszter szerint Londonnak az orosz katonai beavatkozás és az amerikai elnökválasztás után előállt új helyzetben nyitottnak kell lennie abban a kérdésben, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök mikor távozzon a hatalomból. Boris Johnson elméletben nem zárta ki azt sem, hogy London együttműködhet Oroszországgal az Iszlám Állam dzsihadista szervezet megsemmisítésében. Johnson kijelentette: Szíriában ma már nincsenek jó választási lehetőségek, a helyzet katasztrofális, és a Nyugat túl régóta hajtogatja, hogy Aszadnak mennie kell, ám ezt nem sikerült elérnie.
Washingtonban eközben vita bontakozott ki amiatt, hogy Tulsi Gabbard demokrata párti képviselőnő Damaszkuszban járt, és tárgyalt Aszad elnökkel is. Gabbard az utazásáról nem tájékoztatta a kongresszusi vezetőket, noha a Pentagon tudott az útról, de nem segítette azt elő. Demokrata és republikánus törvényhozók egyaránt bírálatokat fogalmaztak meg a vizit kapcsán.
– Egy képviselő titokban elutazott, hogy találkozzék a brutális diktátorral, aki csaknem félmillió embert gyilkoltatott meg a saját népéből. Ez visszatetsző és igazolhatatlan – fogalmazott a republikánus Adam Kinzinger.