Az oldalt az Apple és a Google már évek óta tiltotta, a merénylet után pedig a PayPal is csatlakozott hozzájuk.
„Az átmeneti időszakban, amíg új szervert találunk, a Gab.com egy időre elérhetetlen lesz. A visszaállításon folyamatosan dolgozunk” – áll az oldal üzemeltetői által kiadott közleményben, amely hozzáteszi azt is, hogy a „feltételezett merénylő” egyedül saját maga a felelős a cselekedetéért. Andrew Torba, a Gab.com tulajdonosa aláhúzta: „egy eszmét nem lehet megállítani”.
A merénylet után a honlapon, amely magát egyébként egy szólásszabadságot képviselő alternatívaként reklámozta, elhatárolódtak a bűncselekménytől, a merénylő, Robert Bowers, fiókját az üzemeltetők felfüggesztették és értesítették az FBI-t is.
Bowers korábban számos, gyalázkodásokkal és összeesküvés-elméletekkel kevert uszító hangvételű antiszemita bejegyzést posztolt az oldalon. Donald Trumpot is pellengérre állította egyik üzenetében, azzal vádolva az amerikai elnököt, hogy olyan globalista, aki nem tesz semmit, hogy elejét vegye a zsidóság betelepülésének az Egyesült Államokba.
terrorizmusA pittsburghi Élet Fája Zsinagógában Bowers szombat reggel tizenegy embert lőtt agyon. Bowerst a rendőrök meglőtték és elfogták, sérülései miatt pedig kórházban ápolják. Hétfőn jelenik meg először a bíróságon. Az igazságügyi szervek tájékoztatása szerint 29 vádpontban emelhetnek vádat ellene, és halálbüntetést is kaphat.