Miután a 16 éves lány reggelig nem ért haza, a családja elindult megkeresni. A gyanúsítottat vasárnap elfogták. A férfi 2014-ben érkezett Ausztriába, sajtóhírek szerint nem volt ismeretlen az osztrák hatóságok előtt. Tavaly októberében kiutasítási eljárást indult ellene – hangzott el az M1 Híradójában. Az erőszak és a késelések folyamatosak voltak tavaly márciusban Bécsben is. A legforgalmasabb vonat- és metróállomásokon mindennaposak voltak a razziák. A rendzavarásokért és bűncselekményekért főként afgán, algériai, vagy éppen egyiptomi migránsok voltak a felelősek. Legyen fegyvermentes övezet Bécs – ezzel a javaslattal állt elő hétfőn az osztrák főváros önkormányzata. A hírt többek között az osztrák közszolgálati csatorna internetes oldalán is közölték.
A cikk szerint tiltás nem csak a fegyverekre terjedne ki, hanem olyan eszközökre is, amelyek alkalmasak az emberi élet kioltására, mint a például a zsebkés. A korlátozás alól azok kapnának felmentést, akik a foglalkozásuk során fegyvert használhatnak, vagy hivatalos fegyvertartási engedélyük van. Szombaton a Bild című német napilap internetes kiadása adta hírül, hogy egy afgán menedékkérő késsel támadt egy terhes lengyel nőre egy német kórházban. A bűncselekmény a Rajna-vidékbeli Bad Kreuznachban történt.

A feltételezett tettes és áldozata
Fotó: Facebook
A férfi a nőnél volt látogatóban, amikor éles vita alakult ki köztük. Ennek hevében szúrta hasba a nőt. Az áldozat állapotát egy sürgősségi műtéttel ugyan sikerült stabilizálni, magzata azonban meghalt. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áldozat milyen viszonyban volt az afgán származású támadóval. A férfi később feladta magát, a hatóságok őrizetbe vették, gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!