A helyi közszolgálati rádió értesülése szerint mind a merénylő, mind az áldozatok a Barkan nevű, Ariel telepesváros melletti gyártelep dolgozói. A huszonhárom éves támadó hét hónapig állt alkalmazásban ezen a munkahelyen, de egy idő óta nem dolgozott ott.
A Túl-Karm nevű palesztin város melletti faluból, Sveikából érkezett támadó egy Carl Gustaf gyártmányú M-16-os fegyverrel behatolt egy üzemcsarnok második emeletén található irodába, lelőtte az ott dolgozókat, majd fegyverével együtt elfutott a helyszínről.
A merényletben egy harmincas éveiben járó izraeli férfi és nő vesztette életét, harmadik társukat, egy ötvenes nőt pedig közepesen súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A palesztin támadónak a közszolgálati rádió értesülése szerint izraeli munkavállalási engedélye van.
Az izraeli biztonságiak ismerik a palesztin fegyveres személyazonosságát, és üldözőbe vették a merénylőt. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet üdvözölte a terrortámadást. „A Barkan lövései új fejezetet nyitnak a ciszjordániai ellenállásban” – hangoztatták közleményükben.
„Az incidens bebizonyította, hogy sikertelen a Palesztin Hatóság azon kísérlete, hogy normalizálja kapcsolatát a megszállókkal. A palesztin ifjúság konfrontálódni akar”- tették hozzá.
Barkan iparnegyedben mintegy nyolcezren dolgoznak, az alkalmazottak fele palesztin, fele pedig izraeli, akik évtizedek óta békében dolgoztak egymás mellett és együtt. Kirívó esetnek számított, amikor három évvel ezelőtt egy palesztin terrorista megkéselt két biztonsági őrt.