Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelenlegi foglalkoztatási helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump, a január 20-án hivatalba lépő következő amerikai elnök végrehajtja a választási kampányában ígért gazdaságélénkítő terveit. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) a legfrissebb amerikai munkaerőpiaci adatokat úgy értékelte, hogy a decemberi 4,7 százalékos munkanélküliségi ráta gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottság állapotának elérését jelzi.

Állványozás a washingtoni kongresszus épülete előtt, ahol az elnököt beiktatják hivatalába
A CEBR szerint az amerikai gazdaság kilátásai jó ideje nem voltak annyira bizonytalanok, mint most. Ennek elsődleges oka az, hogy nem ismert a hivatalba lépő új kormány majdani költségvetési politikája, ráadásul a Federal Reserve viselkedése is nehezen kiszámítható. Az elemzőcég szakértői úgy vélik, hogy Trump, legalábbis részben, végrehajtja kilátásba helyezett gazdaságélénkítő programját, ám a jelenlegi teljes foglalkoztatottság közepette egy ilyen költségvetési élénkítés azzal a következménnyel járhat, hogy az amerikai gazdaság rövid távon túlfűtötté válik, és ennek eredményeként az infláció a 2 százalékos célszintre gyorsul. A CEBR szerint mindez indokot adhat a Federal Reserve-nek két vagy három további kamatemelés végrehajtására. Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics még agresszívabb amerikai monetáris szigorítást vár. Előrejelzései szerint a Trump-kormány gazdaságösztönző intézkedései 3 százalék fölé hajtják az idén a maginflációt. Ennek egyik következménye az lehet, hogy a Fed idén és jövőre négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz.
Nobel-díjas közgazdászok is bírálták Trump gazdasági terveit. Edmund Phelpsnek az nem tetszik, hogy Trump egyes vállalatokat szapul, másokat dicsér, s ez a beavatkozás elbátortalanítja az új cégeket a piacra lépéstől és az innovációtól. A professzor bírálta az adócsökkentési és kiadásnövelési terveket is, ami szerinte a költségvetési deficit és az államadósság elszabadulásához vezet. Joseph Stiglitz arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államok és a többi ország viszonyát a bizalomra kell építeni, de ez most enyészőben van. Angus Deaton kevésbé aggódik az amerikai gazdaságért, inkább a nemzetközi kapcsolatok alakulása aggasztja, különösen ami Kínát illeti.