A titokzatoskodásáról ismert csoport találkozóin hagyományosan befolyásos politikai és gazdasági vezetők, tudósok és újságírók vesznek részt. Közleményük szerint idén 131 résztvevő kapott meghívást a négynapos tanácskozásra, köztük Henry Kissinger egykori amerikai diplomata, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Vilmos Sándor holland király és John Brennan volt CIA-igazgató.
A társaság azt is tudatta, hogy a találkozón az új amerikai adminisztráció több képviselője, például Wilbur Ross kereskedelmi miniszter és Herbert R. McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is lehetőséget kap arra, hogy eszmét cseréljen a milliárdosból lett elnök bírálóival, köztük akár Eric Schmidttel, az Alphabet – a Google-cégek anyavállalata – igazgatótanácsának elnökével.
Az összeesküvéselmélet-gyártókat is inspiráló Bilderberg-csoport idén is leszögezte, hogy semmiféle határozatot nem terjesztenek a résztvevők elé, nem tartanak szavazást, és a tanácskozásról nem fognak közleményt kiadni. A beszélgetésekről nem készül jegyzőkönyv és összefoglaló jelentés, és nem hozzák nyilvánosságra, ki milyen véleményt fogalmazott meg – mindezt a minél nyíltabb vita érdekében.
Az 1954-ben megalakult csoport az első találkozó helyszínéről, Oosterbeek hollandiai település De Bilderberg nevű szállodájáról kapta a nevét. Tavaly Drezdában tartotta éves találkozóját.