Venezuela, amely néhány évtizeddel ezelőtt Dél-Amerika menekültjeinek reményteljes célpontja volt, mára az a hely lett, ahonnan menekülnek. Nicolás Maduro chávista elnök hatalmi politikája és az olajban gazdag ország gazdaságának összeomlása mára százezreket kényszerített arra, hogy kilátások hiányában elhagyják hazájukat.
Az utóbbi évek menekülési hullámának eredményeként ma az amerikai kontinens minden országában, sőt Európában is találkozni venezuelaiakkal, akik a megélhetésért küzdenek. A hivatalos adatok szerint a 31 milliós nemzet mintegy kétmillió állampolgára élhet a határon kívül, ám a becslések ennél jóval magasabb számokat mutatnak.
A szomszédos országok eleinte támogatták a menekülőket, sőt sokszor örömmel fogadták az egyetemet végzett venezuelai szakembereket. Az egyre nagyobb elvándorlást látva azonban megváltozott a hozzáállás. Csakúgy, mint az európai menekültválság során, a kezdeti befogadó politikát követően a célországok elkezdték bezárni a kapukat.

Ecuadorban sem látják már szívesen a határon túlról érkezőket
Fotó: Reuters
Fordult a kocka: a korábban fennhéjázó venezuelai turisták most alkalmi munkáért folyamodó illegális bevándorlókká váltak. A tömeges migráció társadalmi feszültséget szült, felütötte fejét az idegengyűlölet, Dél-Amerika-szerte szigorodtak a belépési feltételek, és katonák jelentek meg a határoknál.
A hétvégén Brazíliából jelentették, hogy az ország északi csúcsán fekvő Roraima államban zavargások törtek ki. Helyiek támadtak meg és romboltak le egy tábort, miután venezuelaiak kirabolták egy brazil étterem tulajdonosát. Az incidenst követően mintegy 1200 venezuelai menekült haza. A bevándorlás által súlyosan érintett államban korábban betiltották a venezuelaiak további beengedését, ám ezt a helyi döntést a legfelsőbb bíróság felülírta.
Michel Temer elnök jelezte, elkötelezett a segítés mellett, komoly forrásokat különített el e célra, és a menekültek elosztásán dolgozik. A venezuelai válság leginkább a nyugati szomszédot, Kolumbiát sújtja, ahol Juan Manuel Santos volt elnök az ország legnagyobb problémájának nevezte ezt. Az idei statisztikák szerint havonta százezer ember érkezik, rengetegen próbálnak kéregetésből és alkalmi munkákból megélni.
Kolumbiában az érvényes útlevéllel rendelkezők számára lehetőség van különleges letelepedési engedélyért folyamodni, amelyből már közel 200 ezret megadtak. Az országban idén szakadt el a cérna: februárban szigorították a határellenőrzést, továbbá korlátozták a bevándorlás mértékét.
Múlt vasárnaptól kezdve Ecuadorba is csak érvényes útlevéllel rendelkező venezuelaiak léphetnek be. Mára naponta kétezren érkeznek a dél-amerikai országba, a becslések szerint több mint félmillióan léphették át a határt az év eleje óta. A helyiek szerint Ecuador egyébként is népszerű célpont a dél-amerikai munkavállalók számára, hiszen ott dollárban lehet pénzt keresni.
Peruban is hasonló szigorítást vezettek be a napokban, Panamában pedig tavaly októberben szigorították a vízumkövetelményeket a venezuelaiaknak. A négymilliós országban a hivatalos becslések szerint nyolcvanezer venezuelai él, de a valóságban ennél jóval többen lehetnek. A helyiek szerint az országban már több a venezuelai, mint a panamai állampolgár. Panama lakosai, ahogy a többi dél-amerikai ország állampolgárai is, féltik a munkájukat, az idegengyűlölet így egyelőre nem enyhül.