Minden oldalról hatvan-nyolcvan emeletes, villogó fényreklámoktól zsúfolt felhőkarcolók szegélyezik a világ harmadik leghosszabb folyójának számító Jangce és a Csialing-folyó torkolatának egymásba olvadását, a sűrűn nőtt modern épületegyüttesek monoton látképét csupán néhány daru töri meg, amelyek épp egy újabb – egy átlagos magyar kisváros teljes lakosságát elnyelni képes – hatvan-nyolcvan emeletes felhőkarcoló alapjait rakják le.
A két folyó közé ékelődő földnyelven zsúfolódik a Kína leggyorsabb gazdasági növekedését produkáló Csungking tartomány központja, mondhatni belvárosa, amely, bár adottságait és fejlettségét tekintve semmivel sem marad el a nyugati – Amerikára jellemző – metropoliszok mögött, mégis minden apró részlet harsogva figyelmeztet: Ázsiában járunk.
Ezeréves pagodák mellett cikáznak a modern metróhálózatok A szerző felvételei
A városban nincsenek negyedeket elválasztó vagy megkülönböztethetővé tévő vonalak, sokkal inkább múlt és jövő egyvelege találkozik minden négyzetméteren: a 90-es évek képregényeinek futurisztikus világát megelevenítő, földfelszín felett cikázó, lakóházak belsején áthaladó metróvonalak tövében például teljes természetességgel bukkanhatunk rá egy ezeréves buddhista templomra, a Time Square-től félperces sétára pedig a helyi ételkülönlegességet, a kínai fondüként ismert hot potot kínáló, sebtében összetákolt utcai standok zsúfolásig megtelt garmadájába botlunk bele.
De a Time Square sem éppen a New York-i névrokonának tökéletes mása: a vállukon átvetett bambusznádra függesztett zsákoktól roskadozó vendégmunkások és a rögtönzött termelői piacot formáló gyümölcsárusok is megférnek a felhőkarcolók és a nyugati világmárkákat kínáló üzletek tövében.
Hazánk az elsők között
A Szecsuani-medence keleti felén található, korábban egyébként Szecsuan tartományhoz tartozó Csungkingot még 1997-ben emelték tartományi szintű közigazgatási egységgé, amely – Pekinghez, Tiencsinhez és Sanghajhoz hasonlóan – csak a központi kormányzatnak van alárendelve.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Csungkingnak kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kormányzatban, a tartományi szintű rang ugyanis a terület fejlődésének felgyorsítását szolgálja, ennek pedig meg is van az eredménye: az utóbbi években a város lenyűgöző iramban fejlődött, a turistalátványosságnak megőrzött óvároson, Cecsikoun kívül mindenhol nyoma van a fővárosból érkező atyai támogatásnak.
A látványosságnak megőrzött óvárosban tülekednek a turisták
Pekingnek pedig nyomós oka volt a régió felpörgetésére, az ország belső része ugyanis rendkívül elmaradott – volt – a keleti partvidékeken gomba módra szaporodó metropoliszokhoz képest, kompenzálni kellett tehát az ország két vége közötti fényévnyi különbségeket. Ez a projekt pedig mára jó úton halad: a központi kormányzat által levezényelt Menj Nyugatra! program kezdete óta olyan mértékű fejlődésen ment keresztül a régió, hogy a tavalyi adatok szerint a nyugat-kínai térség GDP-jének 40 százalékát már Csungking adja.
– Magyarországnak is tudnia kell, hogy bár európai uniós tagországként nyugati zászló alatt hajózik, a világgazdaságban ma keleti szél fúj – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök még 2010-ben a „keleti nyitás” stratégiájának kihirdetésekor, és még ugyanebben az évben átadták a csungkingi magyar főkonzulátust – elsőként a közép-európai országok közül.
Azóta megállás nélkül kemény munka folyik a magyar és a helyi befektetők között egyfajta hídként funkcionáló külképviseleten, és mivel más nyugati diplomaták akkoriban még nem is nagyon szaladgáltak a 32 milliós tartományban, a Pekinghez közvetlenül bekötött városvezetéssel is sikerült szívélyes kapcsolatot kialakítani.
Ez pedig elengedhetetlen az üzleti kapcsolatok fejlődéséhez, hiszen a keleti országokban a konkrét eredményeket éveken át tartó tapogatózás és folyamatos kapcsolattartás előzi meg, eredményeket személyes összeköttetés és szimpátia nélkül tehát aligha lehet elérni.
Arról nem is beszélve, hogy míg a nyugati piacokon a vállalatok jellemzően maguk építik ki üzleti kapcsolataikat, addig Keleten az a szokás, hogy a kormányok nyitják meg a kapukat az üzletemberek előtt. Vagyis ha egy kínai azt látja, hogy egy cég mellett ott a magyar állam, sokkal nagyobb lesz a bizalma, és ezzel nő az esély az üzletkötésre.
Ezért különösen fontos a csungkingi főkonzulátusunk munkája, amely mostanra már kénytelen felvenni a versenyt a hirtelen feleszmélt nyugati diplomatákkal, akik egymásnak adogatják a kilincset a délnyugat-kínai metropoliszban. Bár még mindig csak tíz főkonzulátusi rangú külképviselet van, a visegrádi országok közül a lengyelek és a csehek szorosan ott loholnak a nyomunkban, nem véletlenül.
A közép- és kelet-európai (KKE) országok külgazdasági stratégiájának mostanra ugyanis egyöntetűen alaptétele lett az a megállapítás, miszerint a világgazdaság súlypontja Keletre vándorol, így a 16+1 együttműködés elnevezésű fórumot alkotó tagországok azonos érdeklődéssel fordulnak a világ legnagyobb devizatartalékával (csaknem négyezermilliárd dollárral) rendelkező Kína felé.
Bár pekingi mércével nézve az aprónak számító KKE-országoknak érdemes egységbe tömörülve keresni a távol-keleti óriás kegyeit, nem szabad elfeledni, hogy adottságainkból fakadóan nagyjából ugyanazt tudjuk kínálni, üzletben tehát nem mindig van helye barátságnak.
Már az is sokat elárul, hogy a KKE-országok mindegyike szereti saját magát Kína kelet-közép-európai kapujának, logisztikai központjának, hídfőállásának, legfontosabb gazdasági partnerének nevezni, a hangzatos jelzők mögött megbúvó versengés pedig Csungkingban érződik csak igazán.
Tudástranszfer a Távol-Keletre
A hosszú és kitartó munkának azonban meglett a gyümölcse, mostanra ugyanis a csungkingi főkonzulátus számos kézzelfogható eredményt tudhat magáénak: tavaly például a térség és hazánk közötti kereskedelmi forgalom elérte a 180 millió dollárt, ez pedig minden bizonnyal csak emelkedni fog a jövőben.
A sikertörténetek közül kiemelkedik a magyar kormány és a világ legnagyobb kipufogógyártójának számító, szecsuáni Pohong-csoport között létrejött stratégiai megállapodás, amely kilencmilliárd forintos beruházást hajt végre hazánkban, a kanadai Wescast felvásárlása révén pedig 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányban.
A legnagyobb eredménynek azonban talán az tekinthető, hogy a tavaly novemberben Budapesten megrendezett 16+1 fórumon együttműködési megállapodást kötött a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa superior tulajdonosainak projektcége, a Myspirit és a csungkingi Lunghszin Holding, hogy a magyar vállalat évtizedes szakmai tudását felhasználva egy termálfürdő-komplexumot építsenek ki a kínai tartományban.
Csungkingban egyébként nem kell bemutatni a gyógyvizek köré épült turizmust, a metropolisz 2012-ben elnyerte a kínai „termál fővárosa” minősítést, és a városvezetés is a prioritások között kezeli az ágazat felvirágoztatását – éppen ezért élvez óriási támogatást a magyar tudástranszfer Kínába.
A tartomány központjában múlt és jelen találkozik minden négyzetméteren
– Magyarország megkerülhetetlen tényező a vízgazdálkodás és a kapcsolódó mérnöki szolgáltatások terén, nem véletlen, hogy már 1934-ben kiérdemelte a termálfürdők fővárosaként való nemzetközi elismerést – magyarázta lapunknak Jang Hung (Yang Hong), a Lunghszin igazgatósági elnöke.
– Saját szememmel láttam, hogy a gyógyfürdők milyen szerves részét képezik a magyar kultúrának, itt azonban még egyáltalán nincs benne a köztudatban a termálvizek gyógyító hatása. Ezt is szeretnénk átemelni a mi kultúránkba, hiszen Csungking milliónyi gyógyászati kincset rejt – tette hozzá Jang Hung.
Tolonganak a nyugati diplomaták
A délnyugat-kínai tartományban tehát iskolapéldaként tekintenek a magyarországi termáltechnológiára és -gyógyászatra, a Lunghszin közel 400 milliárd forintos, magyar szaktudásból táplálkozó beruházása pedig csak a dominó első darabkája, a kínai vállalat ugyanis harmonizálta tevékenységét a nagyszabású Egészséges Kína 2030 nevű kormányzati stratégiával, a sikeres együttműködést tehát minden bizonnyal újabb projektek követik majd.
A térség termálvízbázisára épülő, a termálvíz minél sokrétűbb felhasználását kiaknázó szolgáltatási rendszert és az ezt megalapozó infrastrukturális fejlesztéseket tehát a városfejlesztés stratégiai területeként kezeli, az utóbbi idők egyik legjelentősebb beruházásához azonban szükség van a magyar szakértelemre – ezt már Jeff Wang, a fejlesztésekért felelős Hakone-csoport igazgatósági elnöke magyarázza lapunknak.
Elmondása szerint már önmagában az is probléma, hogy a helyiek csupán szezonális kikapcsolódásként tekintenek a termálfürdőzésre, arról nem is beszélve, hogy egyelőre Csungkingban is csak találgatják, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat milyen gyógyászati célokra lehet alkalmazni.
Munka tehát akad a magyar vállalatoknak bőven, és a főkonzulátus aktív munkájának köszönhetően a lehetőség is adott, hátradőlni azonban továbbra sem lehet, hiszen a kelet-közép-európai országok jelenléte egyre aktívabb a kínai metropoliszban.
Legutóbb Ausztria avatta fel főkonzulátusát áprilisban a Csungkinghoz közeli Csengtuban, az esemény alkalmából pedig Alexander Van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz kancellár is a térségbe látogatott. Márpedig a kínai gondolkodásmód számára aligha mutat valami nagyobb elköteleződést a kétoldalú kapcsolatok iránt, mint egy magas rangú politikus vizitje, így jobb lesz, ha mi, magyarok is résen vagyunk.
