Az Afrika felől Európára nehezedő migrációs nyomás minden igyekezet ellenére sem csökken. Az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának (UNHCR) adatai is azt jelzik, hogy Görögország helyett elsősorban Olaszországnak van szüksége külső segítségre.
Az UNHCR statisztikája szerint Görögországba mindössze 5282 migráns érkezett ebben az évben, míg ugyanebben az időszakban több mint 37 ezren értek partot Olaszországban. Ez nem független attól, hogy az arab tavasz 2011-es kirobbanása instabil államokat hagyott maga mögött a kontinens északi részén, noha korábban hagyományosan éppen ezek az országok állták útját az Európába irányuló emberkereskedelemnek. Mostanra azonban semmi sem akadályozza a csempészeket, a Frontex európai határvédelmi ügynökség nemrég közzétett, titkosszolgálatai adatokon alapuló kutatása szerint pedig úgy tűnik, hogy bizonyos, a migránsokat segítő nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik a munkájukat.
A Frontex ezzel az állításával leginkább saját magát sodorta ellenséges vizekre, pénteken a La Repubblica című balközép olasz napilap egyenesen azzal vádolta meg Fabrice Leggerit, az ügynökség igazgatóját, hogy szakértői tevékenysége helyett politikai játszmába kezdett az NGO-k támadásával. Mégpedig azért, mert ugyanaz a célja, mint a gazdasági bevándorlókkal szemben ellenséges visegrádi négyeknek – írta a lap.

Munkások a mombasai vasútépítésen. A zöld Európa csábítása
A cikk elsősorban Magyarország és Lengyelország migránsellenes kormányaival helyezi egy platformra Leggerit, aki szerintük megnyilatkozásaival egyértelműen arra pályázik, hogy az ügynökség váljon az európai rendőrségi erővé. Leggeri egyébként korábban azt állította, hogy a Földközi-tengeren embereket mentő civil szervezetek Líbia partjainál hajózva közvetlen segítséget nyújtanak az embercsempészeknek, és nem működnek együtt az európai ügynökséggel. Később azt is mondta, az embercsempészek a civil szervezetek telefonszámával teszik csónakra a migránsokat. Ez nagyjából megegyezik azzal, amit Carmelo Zuccaro szicíliai ügyész is állít a civil szervezetek és az embercsempészek közötti kapcsolatról.
Az ügyész ellen azóta vizsgálatot indítottak, május 9-re az olasz maffiaellenes parlamenti bizottság elé hívatták.
Közben Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a dél-afrikai Durbanban tartott gazdasági konferencián felszólalva arról beszélt, hogy Afrika megerősítése kulcsfontosságú a menekültáradat és a további globális válságok elhárításában. „Ismét foglalkoznunk kell Afrikával” – idézte a politikust a távirati iroda. Afrika egyébként a G20-csoport soros német elnökségének napirendjén előkelő helyen szerepel.