Visszautasította a calais-i önkormányzat a francia közigazgatási bíróság határozatát, miszerint a városnak vizet és tisztálkodási lehetőséget kell biztosítania az illegális bevándorlóknak. A határozat hétfőn született, eredetileg a lille-i törvényszék rendelte el korábban, ám ezt nem csupán Calais tartja károsnak, hanem a párizsi belügyminisztérium is. A bíróság indoklásában az áll, hogy a migránsok szörnyű körülmények között élnek, a legalapvetőbb higiénés feltételekre se számíthatnak sehol, éheznek és kétségbeesettek, az „emberhez méltatlan körülmények pedig nem fogadhatók el egy demokráciában”.
Calais szerint értelmetlen a határozat, hiszen ha a nem kívánt migránsok számára ellátást és jó higiénés körülményeket teremtenek, azzal óhatatlanul azt érik el, hogy a Nagy-Britanniába igyekvők ott fognak letelepedni a szigetországgal szemben, várva a lehetőséget, hogy átjussanak a csatornán. A francia hatóságok tavaly ősszel rombolták le a több mint ezer ember által lakott hevenyészett tábort Calais mellett, de ma is 350-400 ember folyamatosan ott várakozik az átkelésre. Párizs úgy határozott, hogy újabb telepeket létesít számukra, mégpedig az ország északi részén, 70-80 kilométerre Calais-tól. Abban viszont csak reménykedhet, hogy a migránsok önként bevonulnak a táborokba ahelyett, hogy kivárnák az első kamiont, amelyre felkapaszkodva eljutnak Nagy-Britanniába.

Bontják a régi tábort – soha többé ilyen felfordulást!
Calais naponta száz euró bírságot kénytelen fizetni, amíg nem hajtja végre a bíróság határozatát. Philippe Mignonet, a város alpolgármestere az RT orosz tévéadónak azt mondta, ha nem járnak el nagyon óvatosan, újabb Dzsungel jöhet létre, utalva a lerombolt telepre. – Calais polgármestere mindent megadott a migránsoknak, vécét, zuhanyzót, és egy tábort. Mégis látjuk, mi történt – nyilatkozta Mignonet. A számítások szerint Franciaország 2014-től 2016-ig nagyjából 210 millió eurót fordított a calais-i Dzsungelre, a hatalmas összeg azonban teljesen hiábavaló volt, hiszen a vadtábor Európa egyik legnyomorúságosabb telepévé vált.
Emmanuel Macron francia elnök azt ígérte, az év végéig megoldják, hogy egyetlen migráns se aludjon a szabad ég alatt Franciaországban, ezt az ország befogadó hagyományaival kötelességük megoldani. Ám a helyi hatóságok kevésbé hatódtak meg az elnök szavaitól, ugyanis az ő feladatuk elszállásolni azokat az embereket, akik illegálisan érkeztek az országba. A francia lakosság is kevésbé befogadó, mint az az elnök szavaiból kitűnhet. Egy júliusi felmérés azt mutatja, hogy a franciák 65 százaléka vélte úgy, hogy túl sok külföldi van az országban, és 60 százalékuk érezte azt, hogy hazája nem olyan otthonos, mint korábban. Szintén 60 százalékuk vallotta, hogy a migránsok nem tesznek semmit az integrációért.