Minden eszközzel nekimegy saját emberének a vezető román kormánypárt. A kormányfői tisztséget január óta betöltő Sorin Grindeanu függetlenedési kísérleteit olyan mértékben tűrhetetlennek ítélte Liviu Dragnea pártelnök, hogy a végső lépéstől sem riadt vissza. Dragnea szerint a párt „ostrom alatt van”, a kormánypalotát egy puccsra készülő illegális csoport foglalta el. Szerinte Grindeanu már nem az az ember, aki volt, egyszerű eszközzé vált mások kezében. Hogy kik kezében, nem részletezte, de szerinte profi módon koordinált akciót hajtottak végre.

Fájhat Grindeanu feje, elfogyott alóla a kormány
A kabinet lemondása után Grindea-nu alatt ugyan „elfogyott” a kormány, ám az első ember továbbra sem hajlandó lemondani. Mi több, tegnap bejelentették, hogy a PSD jelenlegi vezetőjével nyílt konfliktusban lévő Victor Ponta volt miniszterelnök kormányfőtitkári tisztséget vállalna a kiüresedett kormányban.
Grindeanu azzal magyarázza abszurdnak tűnő kapaszkodását, hogy döntésével a pártvezetés minden hatalmat politikai ellenfele, a jobboldali Klaus Johannis államelnök kezébe ad, ő pedig azt akarja elérni, hogy a PSD kormányon maradjon, az államfő pedig ismét szociáldemokrata jelöltet bízzon meg kormányalakítással.
A bizalmatlansági indítvánnyal azonban a PSD inkább Johannis esetleges terveit segíti, mivel az államfő immár hivatkozhat arra, hogy ha egy párt saját jelöltjében sem bízik, az csakis belpolitikai krízishez vezethet. Ennek igyekszik elébe menni a PSD azzal a „trükkel”, hogy Grindeanut megfosztották párttagságától, mivel a koalíció ily módon formálisan elkerüli a blamázst, hogy „saját kormánya” ellen terjesszen be bizalmatlansági indítványt.
A hétfőn benyújtandó indítvány sikeréhez, a kormány leváltásához amúgy 233 voksra van szükség a kétkamarás román parlament együttes ülésén, amit fegyelmezett szavazással képes biztosítani a PSD–ALDE-koalíció. A pillanat arra is alkalmasnak látszik, hogy a kormánypártok újrakezdjék a tárgyalásokat az RMDSZ-szel.
„Ha a bizalmatlansági indítvány eredményeképpen Grindeanu urat távozásra szólítják fel, az RMDSZ pedig hajlandóságot mutat részt venni a koalícióban és a kormányban, ismét tárgyalhatunk a lehetőségről, hiszen mi már tavaly is nyitottak voltunk rá” – jelentette ki Calin Popescu-Tariceanu, az ALDE elnöke.