A hatalmon lévő és parlamentben ülő politikusok egy jelentős részét érintő korrupciós vizsgálat részeként szerdán vádlottként hallgatták ki Luiz Inácio Lula da Silva egykori baloldali államfőt, aki a 2018-as választásokon is elnökjelöltként kíván indulni a Munkáspárt színeiben, s a felmérések szerint 30-31 százalékos támogatottsággal messze a legnépszerűbb jelölt.
Lulát – akinek nevéhez fűződik a szegények helyzetének javítása – azzal vádolják, hogy tengerparti villával ajándékozta meg egy építőipari vállalat, amelynek cserébe állami megrendeléseket biztosított. A volt államfőnek korrupció, pénzmosás és hatalommal való visszaélés miatt is bíróság elé kell majd állnia. Lula azt mondta, politikai boszorkányüldözés folyik ellene, mert ellenfelei meg akarják akadályozni, hogy elinduljon a választásokon. Ha ugyanis bármelyik vádban bűnösnek találják, semmilyen választáson nem indulhat.
A Petrobras állami olajipari vállalat körül 2014-ben kirobbant botrány nem csupán Lulát, hanem szinte a teljes politikai elitet érinti. A korrupciós vizsgálat olyan vállalatokra terjed ki, amelyek politikusok megvesztegetéséért és pártok finanszírozásáért cserébe megbízásokat kaptak a Petrobrastól. Az egyik ilyen cég, az Odebrecht építőipari vállalat 77 vezető tisztségviselője az enyhébb büntetés reményében vádalkut kötött, a bíróságon megnevezték azokat a politikusokat, akiknek kenőpénzt adtak.
A listán a kormánytagok mintegy harmadának a neve szerepel – köztük Aloysio Nunes külügyminiszteré –, de több kongresszusi képviselő és a tavalyi nyári olimpiai játékoknak otthont adó Rio de Janeiro akkori polgármestere neve is megtalálható rajta.
Mivel több nagy párt politikusát is elítélhetik, elemzők szerint a botrány a „kívülállókat” hozhatja kedvező helyzetbe a választásokon, például a környezetvédő Marina Silvát, aki a közvélemény-kutatások szerint a második helyen áll 16 százalékkal. A Michel Temer államfő által vezetett Brazil Demokrata Mozgalom a szavazók mindössze 2 százalékának a bizalmát élvezi.