Új-Zéland kormánya úgy döntött, nem engedélyezi a mobilszolgáltatóknak, hogy a Huawei eszközeit használják az 5G-hálózat kiépítéséhez. – Az, hogy a szigetország jelentős biztonsági kockázatra hivatkozott, egy udvarias megfogalmazása annak, hogy Peking talán a technológia segítségével kémkedhet az országban – magyarázta a BBC brit közszolgálati híroldal a döntést.
A hírt megerősítette a csendes-óceáni szigetország kormányzati kommunikációbiztonsági ügynöksége is. Ezzel Új-Zéland is az Egyesült Államok mellé állt, amely a közelmúltban felkérte szövetségeseit: kerüljék a kínai cég eszközeinek használatát.
Donald Trump amerikai elnök augusztusban írta alá azt a törvényt, amely megtiltja a kormányzati szerveknek, hogy a Huawei termékeit használják. Az amerikaiak szerint a cég lehallgathatja a digitális kommunikációt, és visszajuttatja az információkat a kínai kormánynak. Az USA-ban először 2012-ben nevezték nemzetbiztonsági fenyegetésnek a Huawei és a ZTE kínai távközlési cégeket, arra hivatkozva, hogy a fogyasztók és üzletek után kémkedtek és jelentettek a kínai kormánynak.
A magyarázat szerint a Huawei olyan saját alkatrészeket fejleszt a mobiltelefonokba és a telekommunikációs eszközökbe, amelyek az Egyesült Államokban nem ellenőrizhetők megfelelően. Emellett a telekommunikációs cég alapítója és vezetője, Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) korábban a kínai állami apparátusban vállalt pozíciót, ami tovább erősítheti a feltételezést, miszerint a cég erőteljesen kötődik a kínai vezetéshez.

Fotó: REUTERS/Eric Gaillard
Elemzők szerint az amerikai aggodalmakat elsősorban a Peking és Washington között kibontakozó kereskedelmi háború részének kell tekinteni. A kínai gyártó ugyanis az amerikai korlátozások ellenére is a második legnagyobb lett az okostelefon-piacon, immár megelőzve az amerikai Apple-t.
Már 170 országban van jelen, és a statisztikák szerint tavaly óta hatalmas mértékben nőtt Európában is, ami erőteljesen ütközik az amerikai érdekekkel. A Huawei vezetése jelezte: visszautasít minden olyan feltételezést, ami szerint veszélyt jelentene bármely ország nemzetbiztonságára. A sencseni cég szerint a negatív kampány arról szól, hogy az USA korlátozni kívánja üzleti tevékenységüket.
A kínai vállalat ráadásul az 5. generációs mobilhálózatok fejlesztésében az egyik – ha nem az első – befutó lehet a globális piacon. A cég körül kialakult bizalmatlanság ugyanakkor érezteti hatását: egyre jobban rombolja a terjeszkedési lehetőségeit. Az ausztrál kormány augusztusban tiltotta meg, hogy a Huawei, illetve a ZTE részt vegyen az 5G-hálózat kiépítésében.
Nagy-Britanniában egy biztonsági művelet keretében figyelik a kínai eszközöket. Júliusban a brit kormány jelezte, csak korlátozott garanciát vállal, hogy a cég eszközei nem veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Szakértők szerint nem kizárható, hogy a kínai eszközökbe megfigyelési technológiát rejtettek, az pedig valószínű, hogy a cég szoros kapcsolatban áll a kínai vezetéssel. Márpedig Peking céljai nem csak az országon belüli digitális diktatúra kiépítésére terjednek ki, így a technológiai cégek nemzetközi téren is Kína érdekeit képviselhetik.