A helyszínen lévő guatemalai rendőrök egyike azt mondta, hogy minden közép-amerikai szabadon áthaladhat a régión, amennyiben átesik a bevándorlási ellenőrzésen.
A hondurasi szegénység elől menekülő tömeg több mint kétszeresére duzzadt szombat óta, amikor mintegy 1300 hondurasi verődött össze, hogy útnak induljon a közép-amerikai ország északi részéből – mondta el a menekültoszlop egyik szervezője.
Közlése szerint a résztvevők azt tervezik, hogy Mexikóba érve menekültstátuszért folyamodnak, vagy megpróbálnak onnan továbbjutni az Egyesült Államokba.
A Reuters hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni a résztvevők számát, de a képes helyszíni beszámolókon látszott, ahogy a hátizsákos kivándorlók – akik közül néhányan hondurasi zászlót lobogtattak – feltorlódnak a határhoz vezető, eltorlaszolt úton.
Az Egyesült Államok kormánya a segélyek leállításával fenyegeti a közép-amerikai szegény országokat, ahonnan az elmúlt években emberek ezrei keltek útra, ha nem lépnek fel hatékonyabban a tömeges kivándorlás megfékezéséért.
Az amerikaiak hondurasi nagykövetsége vasárnap nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát az újabb menet miatt, hangsúlyozva, hogy a Hondurasból útra kelő embereket „azok áltatják az Egyesült Államokba való bejutás hamis ígéretével, akik ki akarják szipolyozni honfitársaikat”.
A mexikói bevándorlási hivatal hétfőn nyilatkozatban szögezte le, hogy a menet résztvevői csak akkor léphetnek be az országba, ha betartják a bevándorlási szabályokat, részletekbe azonban nem bocsátkozott.