Kereskedelmi hajóval ütközött össze egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz amerikai tengerész eltűnt, öt pedig megsérült – jelentette közleményben az amerikai haditengerészet. A jelentős kárt, egyebek között vízbeömlést elszenvedő hadihajónak sikerült önerőből eljutnia a szingapúri haditengerészeti támaszpontra.
A John McCain nevű, irányított rakétákkal felszerelt rombolóhajó Szingapúr keleti partjainál, a Malakka-szoros közelében ütközött össze egy görög tulajdonban lévő, de libériai zászló alatt hajózó tartályhajóval. Az amerikai hadihajó jelentős károkat szenvedett tatjának baloldalán, a vízszint alatt is, emiatt tengervíz árasztotta el a hajótest több rekeszét, hálótermeket, géptermeket, kommunikációs szobákat. A kereskedelmi hajót kisebb károk érték.
Az amerikai haditengerészet közleménye szerint a szingapúri haditengerészet és parti őrség hajókkal és helikopterekkel segíti a mentést és a keresést, s a baleset helyszínére sietett egy amerikai hadihajó is. Az öt sérült amerikai tengerész közül négy kórházi ápolásra szorul, ezért helikopterrel egy szingapúri kórházba szállították őket.
A John McCain a Dél-kínai-tengeren tett szokásos járőrözése után éppen a szingapúri kikötőbe tartott, amikor az ütközés történt. Az Alnic nevű tankernek – amely nyersolajat szállított – az eleje sérült meg, hét méterrel a vízszint felett. Olaj nem került a tengerbe.
A malajziai haditengerészet parancsnoka egy Twitter-üzenetében azt írta, hogy két hajót és egy repülőgépet küldtek az eltűnt amerikai tengerészek felkutatásának segítésére. Egy fotót is közzé tett, amelyen a rombolóhajó látható egy lyukkal az oldalán. Az amerikai haditengerészet megindította a vizsgálatot a baleset okainak feltárására.
Bár az 1994-ben vízre bocsátott hadihajó névadójaként sok amerikai John McCain arizonai republikánus szenátort azonosítja, a torpedórombolót a szenátor nagyapjáról és apjáról (mindkettőjük keresztneve John volt) nevezték el, mert mindketten haditengerészeti parancsnokok voltak a II. világháborúban, és mindketten a legmagasabb rendfokozatban mentek nyugdíjba. A szenátor most Twitter-üzenetben biztosította együttérzéséről a hadihajó legénységét.
Legutóbb júniusban történt katasztrófa, amikor a Fitzgerald torpedóromboló Japán partjainak közelében összeütközött egy Fülöp-szigeteki kereskedelmi hajóval. Hét amerikai matróz életét vesztette. A torpedóromboló kapitányát és két tisztjét felmentették a szolgálat alól, és tizenkét matróz fegyelmit kapott.