A 64 ország összekötésével az eurázsiai együttműködés infrastruktúráját megteremteni hivatott Egy övezet, egy út (One Belt, One Road – OBOR) kezdeményezés tervét Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök (képünkön) még 2013-ban jelentette be. Mivel az már a kezdetekkor nyilvánvaló volt, hogy Peking jelentős szerepet szán a KKE-országoknak a selyemút gazdasági övezetben, az elmúlt három és fél évben a térségben számos fórumon tanácskoztak a távol-keleti óriás projektjében rejlő lehetőségekről.
Ugyanakkor a European Institute for One Belt, One Road Economic and Cultural Cooperation and Development és a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) közös szervezésében tegnap megrendezett konferencia volt eddig az első a KKE-országok és Kína között, amelynek célja konkrétan az OBOR-projekttel kapcsolatos kölcsönös együttműködés elősegítése.
Hou Jung-csi (Hou Yongzhi), a kínai Állami Tanács fejlesztési kutatóközpont regionális gazdasági osztályának igazgatója az eseményen felszólalva Kína és az Európai Unió gazdasági együttműködésének jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, a régiók közötti kapcsolat előnyei egyértelműek, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a politikai kapcsolatok ápolásáról sem. „Nem elég csak beszélni, politikai szinten is közeledni kell egymáshoz” – emelte ki Hou Jung-csi, utalva arra, hogy mekkora a jelentősége ebben a kutatóintézetek közötti kommunikációnak. Elmondta azt is, az OBOR-projekthez való csatlakozás lehetősége mindenki számára nyitott, Pekingnek az a legfontosabb, hogy minden ország, amely része a selyemútnak, profitáljon a kezdeményezésből.
A fórumon mások mellett felszólalt Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója is, aki elmondta, a kétoldalú kereskedelmi együttműködés mellett a pénzügyek területén is bővíteni kívánják a kooperációt a két régió között. Mint rámutatott, a kínai cégek jelentősen növelni kívánják befektetéseiket a kelet-közép-európai térségben, és a Kínába történő beruházások is nagyszerű lehetőségeket jelentenek a magyar cégek számára.
Csizmadia Norbert, a Pageo Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a Pageo Kutatóintézet munkájának elismeréseként 64. tagként bekerült a Kínai Társadalomtudományi Akadémia által összefogott 16+1 Think Tank Hálózatba.