Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a 39 halálos áldozatot követelő újévi isztambuli mészárlásért. A radikális szervezet a világhálón tegnap közzétett üzenetében Törökországot a „kereszt védelmezőjének”, a szilveszteri mulatságot pedig a hitehagyók ünnepének nevezi. A közlemény ugyanakkor nem tér ki arra, hogy a továbbra is szökésben lévő, hivatalosan meg nem erősített török lapértesülések szerint közép-ázsiai származású elkövető szerves kapcsolatban állt volna a dzsihadistákkal, vagy pedig az az Iszlám Állam tevékenysége inspirálta magánakcióról van szó. A magabiztos fegyverhasználat ugyanakkor katonai kiképzésre utal a szakértők szerint.

Az áldozatokra emlékeztek a Reina klubnál
Hétfőn egyre több részlet látott napvilágot a terrortámadás kivitelezésével kapcsolatban, és a merénylőről készült fotókat is nyilvánosságra hozták. A férfi taxival érkezett a Boszporusz-parti szórakozóhelyre. Gépkarabélyával összesen közel 200 lövést adott le, így többször is tárat kellett cserélnie. A lőszereket a hátizsákjában tartotta. A menekülés előtt az éjszakai klub konyhájában húzta meg magát, ahol ruhát váltott. Hátrahagyott kabátja zsebében 40 ezer forintnak megfelelő összegű lírát találtak. A Hürriyet információi szerint az elkövető taxival menekült a helyszínről.
A lapzártánkig sikertelen hajtóvadászattal párhuzamosan a török hatóságok tegnap nyolc gyanúsítottat is elfogtak, akiknek közük lehetett a vérengzéshez. Rendőrségi források nem tartják kizárhatónak, hogy belső segítsége volt a merénylőnek, hiszen a biztonsági szervek rövid időn belül lezárták a környéket, így csak a kizárólag a személyzet által használt kijáratokon sikerülhetett elmenekülnie. Szintén ezt a gyanút erősíti, hogy a terrorista a videofelvételek alapján alapos helyismerettel mozgott a klubban.
Fotó az elkövetőről
Nyilvánosságra hozták az isztambuli merénylő elkövetőjének fotóját. A 30-40 év körül férfi az isztambuli Takszim téren készített magáról szelfit.
Az újabb terrortámadás miatt jelentős politikai nyomás nehezedik a kormányra. Az utóbbi hónapok merényleteiben többtucatnyian vesztették életüket. A legnagyobb ellenzéki párt, az Atatürk által lefektetett szekuláris hagyományokat követő Köztársasági Néppárt (CHP) parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a terrorhullám elszabadulásához vezető biztonsági hiányosságok és a rendőri szervek által esetlegesen elkövetett hibák felderítésére. A CHP indítványa a török kormány meggondolatlan külpolitikáját teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Az ellenzék elsősorban Törökország szíriai katonai intervencióját ellenzi.

Gyász. Kiképzett katona lehetett az elkövető
A kritikák ellenére Ankara a mérsékeltnek tartott felkelőkkel karöltve folytatja a harcot az ISIS ellen Észak-Szíriában. A török csapatok az elmúlt napokban számos dzsihadistával végeztek az al-Bab környéki összecsapásokban. A város elfoglalása stratégiai fontossággal bír Törökország számára: megakadályozhatná a kurd erők megerősödését, és további előrenyomulást tenne lehetővé az iszlamistákkal szemben.
Huszonhét külföldi halt meg
Egy kanadai nőt is azonosítottak az isztambuli Reina klubban elkövetett vérengzés halálos áldozatai között, közölte Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. Oroszország is bejelentette: egy állampolgára meghalt a terrorcselekményben. A német külügyi tárca közlése szerint a halálos áldozatok között volt két németországi lakos is. Berlinben úgy tudják, egyikük német–török kettős állampolgár volt, míg a másik csak török állampolgár volt. E három bejelentéssel 27-re emelkedett a külföldi halálos áldozatok száma. Az érintett országok hivatalos közlései alapján a már azonosított külföldi halottak között van öt szaúdi, három-három jordániai, libanoni, illetve iraki állampolgár, egy tunéziai és egy francia–tunéziai, két marokkói, két indiai, egy líbiai, egy belga–török, egy német–török, valamint egy izraeli, egy kuvaiti, egy kanadai és egy orosz állampolgár. A 39 halálos áldozat mellett összesen 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos. Magyar érintettről továbbra sem tudni. (MTI)