– Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok (AKCS) csoportja között egy új partnerségi megállapodást szeretnének kialakítani, a kapcsolatok jövőjéről szóló parlamenti vitán pedig ön is felszólalt. A tömeges bevándorlás kérdése mennyire kap hangsúlyos szerepet a tárgyalások során?
– Az AKCS-csoporton belül is harcban állunk, hiszen világosan látszik, hogy a baloldal egységes módon próbálja a tervezett bevándorlást ráerőltetni az erre érthető módon fogékony afrikaiakra. Ez egy könnyű és veszélyes terep: ha ők úgy látják, hogy az európaiaknak jó ez a megközelítés, miért ne fogadnák el? Afrikában nagyon sok munkát kell még elvégeznünk ahhoz, hogy lássák, mennyire álságos ez a megoldás. A munkahelyteremtés, befogadás, integráció hármasa ugyanis nem működőképes, nincs társadalmi igény arra, hogy a bevándorlók nagy mennyiségben Európába jöjjenek. Hatalmas becsapásnak tartom, hogy álságos humanitárius szempontok alapján használnak ki bajban lévő embereket. A másik átverést ott vélem felfedezni, hogy menekültként beszélnek a migránsokról. Amennyiben a migráns- és menekültügyet összemossuk, a végén azoknak a hangját nem halljuk majd, akiknek az élete valóban veszélyben forog. Az európai baloldal is képes lenne levonni ezt a következtetést, csak egyszerűen nem akarja. Az említett AKCS-csoporton belül talán annyi a különbség, hogy mára számos afrikai állam felismerte: ha a legmobilabb és leginkább tettre kész generáció távozik, az országaik túlélési, fejlődési esélyei is csökkennek.
– Az Európai Unióban főként a menekültválság kapcsán próbálják kőbe vésni a kölcsönös szolidaritás elvét. Az ön egyik szakterülete a modern kori keresztényüldözés. Mit gondol, velük szemben eléggé szolidárisak vagyunk?
– „Tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik testvéreink a hitben” – Szent Pálnak a galatákhoz írt leveléből származik ez a számomra iránymutató mondat. Egészen világos, hogy Európa a közel-keleti keresztények elhanyagolásával a saját kulturális gyökereit tagadja meg, hiszen a kereszténység nem Európában született, Szíriában és Irakban például ó- és újszövetségi helyszínek tömegei találhatók. Magyarországon mára világossá vált, hogy létezik egy ilyen fajta szolidaritás, nem hiába jött létre helyettes államtitkárság a keresztényüldözés ellen, és ezért vannak különböző, a keresztény közösséget támogató programjaink is. A munkám során nagyon sok muszlim emberrel találkozom, és a legtöbbjük értetlenkedik amiatt, hogy Európa miért nem segíti jobban a keresztényeket. Látni kell, hogy az Európai Unió a világ egyik leginkább szekuláris intézménye, amely nem hajlandó elismerni a vallás létező társadalmi szerepét. Az EU jogrendje és hagyományai alapján, egy félreértelmezett semlegesség jegyében az egyházakat és felekezeteket sokáig kirekesztették és kirekesztik ma is. Nekünk, kereszténydemokrata politikusoknak pedig ma is adott a feladat, hogy egy valóságnak megfelelő jövőképet adjunk a választóinknak. Ebben természetesen az egyházaknak, a felekezeteknek messzemenően helye van. Gondoljunk csak arra a különleges szerepre, amely az egyházaknak adatott meg azáltal, hogy az élet kezdetétől a halál utánig nyújtanak alternatívát az embernek.
– A visegrádi országok mellett mely tagállamok lehetnek Magyarország szövetségesei ebben a küzdelemben?
– Manapság teljesen evidens Ausztriát vagy Olaszországot említeni, de azt gondolom, hogy a németországi testvérpártoknál vagy a franciaországi polgári oldalnál is van keresnivalónk. A lehető legnagyobb empátiával mondom, hogy a házi feladatot már nem nekünk, magyaroknak kell elvégeznünk. Nekik is meg kell nyerni a választásokat, és olyan politikai erőt, illetve mandátumot kell szerezniük, amellyel már lehet a jövőről gondolkozni. A koalíciókényszer, a folyamatos nagykoalíciós kormányzás egyszerűen gúzsba köti őket. Magyarországon a politikai erő és stabilitás adott.
– A Fidesz elsöprő választási győzelme az Európai Néppárton belül is erőpozíciót jelent? Jelenleg mennyire érvényesíthető a „végezzétek el ti is a házi feladatot” hozzáállás?
– A számokban és politikai szempontból is erőpozíciót jelent, de egy ilyen helyzetet sokan megirigyelnek. Nem állítom, hogy megpróbálják lekicsinyelni a Fidesz választási teljesítményét, sokkal inkább relativizálják. Elsősorban nem a néppártról, hanem az európai politikai ellenfelekről beszélek. Sokszor tapasztalom, hogy feleslegesen is meg kell magyarázni a választási eredményt, holott az elvégzett munka nem kellene, hogy magyarázatra szoruljon. A mandátumunkat nem szégyellni kell, hanem használni, mégpedig annak tudatában, hogy Európában nem sok ehhez hasonló van.
– Hogyan illesztené be ebbe a képbe a Judith Sargentini nevével fémjelzett, Magyarországról szóló jelentést?
– A kritikákat egyenes testtartással viseljük, ám a Sargentini-jelentés valóban egy sajátos kihívást jelent. Kiemelhetném Szájer József vagy Gál Kinga munkáját, de az egész delegáció tevékenységére hatással van a kialakult helyzet. Azt gondolom, hogy az Európai Parlament hitelét nagymértékben rontja ez a csata. Nemcsak azért, mert Magyarország ellen folyik, hanem az eljárási lehetetlenségek miatt. Egy elhanyagolható méretű holland párt alig-alig jegyzett képviselője ír egy ferdítésekkel, hazugságokkal teli jelentést az egyik tagállamról. Botrányos, hogy Judith Sargentini kifejezetten belpolitikai célok érdekében megteheti ezt egy kelet-közép-európai országgal. Számomra az igazi arrogancia, hogy azt gondolja: Magyarországról le lehet írni a hazugságtömeget. Ilyen Európára senkinek nincs szüksége, ez csak a kiábrándultságot növeli. Amikor a Fidesz–KDNP parlamenti delegációja megreformált Európáért kiált, valójában azt akarjuk elérni, hogy ezt ne lehessen megtenni.
Sürgetik a migrációs reformot
Az Origó hírportál pénteken az Antonio Tajani európai parlamenti elnök által készített, bevándorlópárti feljegyzésről adott hírt, amely értesüléseik szerint – többek között – migránsok ezreinek Magyarországra telepítését irányozza elő. Lapunk úgy tudja: a hírportál által emlegetett dokumentumot valamennyi tagállami vezető kézhez kapja még a hó végi csúcstalálkozó előtt. A levél az uniós szabályoknak megfelelően az Európai Parlament eddig is ismert, a dublini rendszer reformjára vonatkozó álláspontját ismerteti, tehát a továbbiakban is a kormány- és az államfőkön a sor, hogy saját migrációs álláspontot alakítsanak ki.