Ebből kiderül, hogy 2013 óta az EU-ban 10 millió munkahely jött létre. A munkanélküliségi rátát tekintve azonban jelentős eltérések mutatkoznak a tagországok között. Míg Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Csehországban, Máltán vagy Németországban 5 százalék vagy annál alacsonyabb a munkanélküliség mutatója, addig Görögországban és Spanyolországban a 20 százalékot is meghaladja.
A foglalkoztatottság mértéke a válságot követő fellendülés kezdete óta szinte minden tagállamban nőtt. 2013 és 2016 között csak Luxemburg számolt be foglalkoztatási arányának csökkenéséről.
Az elszegényedés veszélye vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata a legtöbb tagállamban 2012 óta csökkent vagy stabilizálódott. Számos tagállamban jelentős csökkenést jegyeztek fel, többek között Horvátországban, Magyarországon, Írországban, Lettországban, Lengyelországban és Romániában.