- A dél-afrikai Sunday Times „Az emberi hús evésébe belefáradt szegény falusiak sötét titka” címmel közölt cikket
- A rendőrségre besétáló kuruzsló batyujában emberi testrészek voltak, azt mondta, elfáradt, hogy állandóan emberi húst kell fogyasztania
- Öt embert tartóztattak le gyilkosságért és gyilkosság elkövetésére szőtt összeesküvés, valamint emberi testrészek birtoklása miatt
- A gyors pénzhez jutás szítja az emberek megölését, hogy azután eladják testrészeiket
- Az országban a kannibalizmus nem bűncselekmény, ugyanis az nincs a büntetőtörvénykönyvben
A dél-afrikai Sunday Times „Az emberi hús evésébe belefáradt szegény falusiak sötét titka” címmel írt cikkét azzal kezdi, hogy amikor az injanga törzsbeli Nino Mbatha a múlt héten besétált Estcourtban a rendőrségre, az ott lévő rendőrök azon tanakodtak, hogy miért olyan büdös.
„Valamitől bűzlött”, mondta a lapnak egy ottani rendőrtiszt, aki ismerte a hagyományos gyógymódokat alkalmazó, sokak által szintén ismert kuruzslót.
A rendőrök mindegyike érezte azt a rettentő bűzt, ami belőle áradt, ahogyan odament a fogadóasztalhoz.
Hamar kiderült, hogy mi az iszonytató szag forrása. Mbatha batyujában emberi testrészek voltak. Láb, kéz.
Elmondta, hogy azért jött, mert úgy érzi, jelentenie kell: elfáradt, hogy állandóan emberi húst kell fogyasztania.
Majd kirakta a rothadó végtagokat az asztalra. Volt rendőr, akik elfutott.
„A gyomorforgató interakció” vezetett ahhoz, hogy felfedezzék a KwaZulu-Natal tartomány helységének „sötét titkát”.
Estcourtban a rendőrség, a helyiek. és még a polgármester szerint is az emberek egy olyan legenda miatt esznek emberhúst, mely azt tartja, hogy az gyógyító hatású.

Civilizált ember nem tudja elképzelni, mik meg nem történnek a világban
Öt embert tartóztattak le gyilkosságért és gyilkosság elkövetésére szőtt összeesküvés, valamint emberi testrészek birtoklása miatt és tárgyalásuk tegnap volt óvadék elleni szabadlábra helyezésük ügyében.
A rendőrség szerint a végtagok egyike egy nőé volt, akit a letartóztatottak gyilkoltak meg.
A Sunday Times értesülése szerint legalább három sírt ástak ki júniusban a megevésre szánt holttestek eltávolítása céljából.
Jabu Mbhele polgármester asszony elmondta, hogy a gyilkosságok és a holttestek csonkolása nem új Estcourtban, főleg azon a környéken, ahol ő lakik. Egy közösségi találkozón nemrégiben a jelenlévők számoltak be hiányzó családtagokról és csonkolt holttestek felfedezéséről. Egyikük arról beszélt, hogy nyersen ettek emberi szívet, mert szerintük az őket bátorrá és rettenhetetlenné teszi.
Sazi Jericko Mhlongo, a dél-afrikai Hagyományos Gyógyítók Tanácsának országos elnökhelyettese elmondta, hogy a gyors pénzhez jutás szítja az emberek megölését, hogy azután eladják testrészeiket. Hozzátette, mindez besározza szakmájuk hírnevét. „Nem lehet emberhúst enni…az nem gyógyít meg semmilyen betegséget”, jelentette ki.
Suhayfa Bhamjee, a KwaZulu-Natal Egyetem jogi fakultásának professzornője szerint a kannibalizmus nem bűncselekmény, ugyanis az nincs a büntetőtörvénykönyvben. „De Németországban, Oroszországban, az Egyesült Királyságban és az USA egyes szövetségi államaiban sem az”
– tette hozzá a lapnak nyilatkozva.