Január végére országos, a választási bojkottot megalapozó tüntetésre szólított fel Alekszej Navalnij, a napokban elutasított orosz elnökjelölt. Egyelőre beláthatatlan, hogy az ellenzéki blogger hány embert tud majd mozgósítani. Mindenesetre azon két politikus közül, akik 2012-ben szólítottak fel a Vlagyimir Putyin biztos sikerét ígérő elnökválasztás bojkottjára, egyikük (Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok) emigrációba kényszerült, a másikat (Borisz Nyemcovot) pedig csaknem három évvel ezelőtt a nyílt utcán, a Kreml közelében lőtték le.

Pavel Grugyinyin
De egyáltalán nem ez az Oroszország-kép az, amelyet a Kreml ma sugallni akar. Hanem olyat kíván láttatni, amely szerint Vlagyimir Putyin – aki 65 évesen immár 18 esztendeje irányítja Oroszországot, és ebből 12-t elnökként jegyez – a világ legnagyobb kiterjedésű országának biztos kezű és népszerű ura, aki nyugalmat és elfogadható életszínvonalat teremtett, a Gorbacsov-, illetve a Jelcin-érában óriási felfordulást a kevesek mesés meggazdagodása mellett a tömegek lecsúszását is megélt orosz társadalomnak.
Putyin a legutóbbi felmérés szerint 69 százalékos támogatottságot élvez. Ez magasabb, mint a 2012-es eredménye, amikor is 63,6 százalékot szerzett 65 százalékos részvétel mellett – mintegy 46 millióan voksoltak rá. Moszkvában úgy tudni, a nevéhez fűződő rendszer konszolidációja és a Putyin-örökség jegyében az elnök – aki csak önmagának lesz az ellenfele – ennél magasabb szavazat-, illetve részvételi arányra tör. Ezt célozza az is, hogy formálisan független jelöltként indul, noha több mint kétmillió tagot tömörítő pártja, az Egységes Oroszország is mögötte áll.

Kszenija Szobcsak
Putyin „civil felterjesztői” között olyanok szerepelnek – a minél nagyobb társadalmi mozgósítást szme előtt tartva –, mint a világhírű táncdalénekes, Joszif Kobzon, vagy a még a fittségével szívesen büszkélkedő Putyinnál is sokkal erősebb kétméteres óriás, Alekszandr Karelin sokszoros olimpiai és világbajnok birkózó.
Az ellenfelek legfeljebb asszisztálni fognak. A korábban sikkasztás miatt elítélt – és most erre hivatkozással kizárt – Navalnij távollétében a legüdébb színfolt közülük egy vitatott, az orosz Paris Hiltonnak is nevezett médiahíresség, Kszenija Szobcsak, a Dozsgy (Eső) televízió arca, aki maga is a Putyin-klánból való. Apja Putyin egykori szentpétervári mentora, Anatolij Szobcsak volt polgármester. Kszenija Szobcsak támogatottsága 2 százalék.
A futottak még mezőnyt ezúttal is idős férfiak, köztük jól ismert arcok uralják. Putyin mögött a második helyre Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokratának nevezett, valójában jobboldali nacionalista párt vezetője esélyes. A 71 éves politikus hatodszor indul, a napokban 8 százalékos támogatottságot mértek neki.

Vlagyimir Zsirinovszkij
Meglepetésre – pedig még a legutóbb kutatásban is szerepel 3 százalékkal – hátat fordított a versenynek, és nem indul ötödszörre a kommunista Gennagyij Zjuganov; helyette a kevéssé ismert, 57 éves Pavel Grugyinyint jelölte pártja. Az antiliberális beállítottságú országban mindössze egy százalékot mérnek a liberális Grigorij Javlinszkijnak (65 éves), noha Zsirinovszkijhoz hasonlóan ő is negyedszázada ismert figurája az orosz politikának.