Az MS-13 néven elhíresült, vagy Mara Salvatrucha néven is ismert bűnbanda különös kegyetlenségéről hírhedt, tagjai elsősorban latin-amerikaiak. A bűnszervezetnek szerte a világban mintegy harmincezer, az Egyesült Államokban pedig – az igazságügyi minisztérium adatai szerint – tízezer tagja van.
Trump elnök este New Yorkban erről az erőszakos bűnbandáról szervezett tanácskozáson mondott beszédet, s ebben részleteket ugyan nem közölt a banda megfékezését célzó várható tervezetről, de leszögezte: amennyiben azok az országok, ahonnan a banda tagjai származnak, nem tesznek meg mindent a bűnözők visszatartásáért, Washington megvonja tőlük a segélyt.
Az MS-13-at Los Angelesben alapították az 1980-as évek elején, eredetileg azzal a céllal, hogy a Salvadorból érkező bevándorlókat megvédje. Később szervezett bűnszövetkezetté terebélyesedett, és az embercsempészéstől a kábítószer-kereskedelemig, a rablásoktól a gyilkosságokig sok minden írható a számlájára. Donald Trump a múlt héten egy alkalommal „állatoknak” nevezte őket, és ezzel bírálatot váltott ki demokrata párti politikusok és mexikói kormányzati tisztségviselők részéről egyaránt. Az elnök a szerda esti rendezvényen megismételte, hogy ezek a bűnözők „állatok”.
Az amerikai elnököt a rendezvényre elkísérte Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes, aki rámutatott, hogy az MS-13 az Egyesült Államokba kíséret nélkül, illegálisan érkező gyermekekre csap le, némelyiküket beszervezik a bűnszövetkezetbe.
Beszédében egyébként Donald Trump nem nevezte meg, melyek azok az országok, amelyektől megvonhatják a segélyeket.