Nemcsak a vasárnap éjjel megszólaló vezető francia politikusok, hanem a tegnapi francia lapok is figyelmeztettek a nemzetgyűlési választások első fordulójának riasztó adatára: kevesebb mint minden második választópolgár járult az urnákhoz.
Emmanuel Macron elnök alig egyéves pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) és centrista szövetségese ugyan a voksok imponáló, 32,32 százalékával végzett az élen, és az e hét vasárnapi második fordulót követően ezzel a mandátumok 70 százalékánál is többre, 415-455 képviselői helyre számíthat majd a párizsi alsóházban, ám az eredményt úgy is lehet nézni: Macronékra ezúttal kevesebb mint harmadannyian – 6,4 millióan – voksoltak csak, mint május 7-én magára a liberális államfőjelöltre.
Egyelőre népszerű a köztársasági elnök, de a lendülete hamarosan megtörhet
Nem igaz tehát, hogy az LREM a franciák többségének támogatását élvezné. Annak ellenére sem, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front és a jobbközép sem szerepelt jól, a magukat lenullázó, több száz mandátumot veszítő szocialistákról nem is beszélve. A visszaléptetéseknek nincs értelmük: mindössze egy olyan háromjelöltes körzet maradt a hét végére, ahol a Nemzeti Frontot ily módon kiszoríthatja a politikai centrum.
A párt legfeljebb 10, frakcióalakításhoz is kevés mandátumra számíthat az LREM és a jobbközép támogatóinak átszavazása miatt. A Front szempontjából a legérdekesebb, hogy most először nemzetgyűlési mandátumhoz jut-e Marine Le Pen, a párt vezetője és elnökjelöltje, aki 46,02 százalékot ért el egy északi választókörzetben.
A Macron-hegemóniát két tényező is árnyalja – figyelmeztetnek a kommentárok. Az egyik, hogy a több száz fős leendő LREM-frakció nemcsak a „Macron-mániát” meglovagoló rutintalanokat tömörít majd, hanem – mint azon a francia sajtó nem keveset élcelődött az elmúlt hetekben – politikai kalandorok is indultak az elnöki pártban.
Van közöttük, aki korábban öt más párt körül is legyeskedett, másvalaki pedig két éve a Nemzeti Front képviselője akart lenni.
Kérdés, milyen tartósan lehet majd egybetartani e politikai amatőröket, mikor jön el a hanyatlás fázisa, mint most Olaszországban a hasonlóan gründolt Öt Csillag Mozgalom esetében.
Egy másik korlátja Macron „menetelésének” az lehet: a nemzetgyűlési voksolásokat ugyan 2002 óta már közvetlenül az elnökválasztás után rendezik, hogy még kitartson az uralkodó hangulat, és ez csökkentse a politikai rendszer bénultságát. Mégis, sem Nicolas Sarkozy, sem pedig Francois Hollande elnök nem tudta a parlamenti többségét a maga javára fordítani; mindkettejük politikája megbukott öt év alatt.
