Az örmény népirtás 101. évfordulójához közeledve Ankara kiterjedt reklámkampányba kezdett az Egyesült Államokban, megpróbálva széles körben kommunikálni rendíthetetlennek tűnő álláspontját, miszerint az Oszmán Birodalomban élő keresztény kisebbség
kálváriája nem nevezhető népirtásnak. Számos hirdetőoszlop mellett nemrég a befolyásos The Wall Street Journal gazdasági-közéleti napilapban egész oldalas hirdetés formájában jelent meg a török kormány felhívása, amelynek fő üzenete: az igazság egyenlő a békével. A hirdetésben szerepel egy internetes cím is, amely a népirtással kapcsolatos információkat török szempontból bemutató honlapot reklámoz.
A török médiakampány jelentős felháborodást váltott ki az amerikai örmény közösség körében, akik túlnyomórészt a népirtás túlélőinek leszármazottai. A katasztrófát övező vita tulajdonképpen az első világháború óta szinte folyamatosan napirenden van a törökök és az örmények között, megmérgezve a két nép kapcsolatát. Az örmény diaszpóra a nemzetközi közvéleményt felhasználva már régóta igyekszik nyomást gyakorolni Törökországra a népirtás elismerésével kapcsolatban, ám a külföldi parlamentek által elfogadott állásfoglalások és esetlegesen a népirtás tagadását szankcionáló törvények az eredeti szándékkal ellentétes eredményeket érnek el.
A külső szereplők bevonása csak a török nacionalisták malmára hajtja a vizet, akik így sikeresen tudnak érvelni a török nép elleni nemzetközi összeesküvésről szóló elméleteik mellett. A népirtás kérdésével kapcsolatos érdemi változás csak a török társadalomban végbemenő folyamatok eredményeként születhet. Az utóbbi években elmozdulás történt ezen a téren is, amiben nagy szerepet játszik a Törökországban maradt maroknyi örmény kisebbség.
Recep Tayyip Erdogan török államfő nemrég egy azeri lapnak adott interjúban újra megerősítette, hogy Ankara sosem fogja elismerni népirtásként az örményeket ért tömeges atrocitásokat. Az Európai Parlament indítványának – amely erre szólítja fel Törökországot – az elnök nem tulajdonít nagy jelentőséget. Erdogan két évvel ezelőtt még részvétét fejezte ki az első világháború során elhunyt örmények családtagjainak a közös fájdalom miatt. Az akkor még a miniszterelnöki székben ülő vezető szavai meglepetésként érték a nemzetközi közvéleményt. Többen is arra számítottak ezek után, hogy a népirtás tavalyi centenáriumán a török kormány hivatalosan is bocsánatot kér majd a történtekért. Erre azonban nem került sor. A törökök nem tagadják, hogy rengeteg örmény vesztette életét az 1915-től kezdődő időszakban, ám azt különböző indokokkal igyekeznek relativizálni. Az áldozatok 1,5 milliós számát is túlzónak tartják. A törökök szerint már csak azért sem beszélhetünk népirtásról, mivel magát a jogi fogalmat csak a holokauszt borzalmai után alkották meg.
Az ENSZ közgyűlése 1948-ban fogadta el a genocídiumegyezményt, miszerint minden olyan cselekmény népirtásnak számít, amely egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésére törekszik. Ez megnyilvánulhat a csoport tagjainak meggyilkolásában, súlyos testi vagy szellemi bántalmazásában, de idetartozik a csoporton belül történő születések megakadályozására, vagy a gyermekek egy másik csoport számára történő átadására irányuló intézkedések. Ugyancsak népirtásnak minősül szándékosan olyan körülményeket teremteni, amelyek a csoport részének vagy egészének fizikai pusztulásához vezetnének.
A törökországi kurdok a hivatalos narratívával szemben máshogy látják a dolgot. Az első világháború során az Oszmán Birodalmat vezető ifjútörök kormányzat által központilag szervezett mészárlásokban és a tömeges kitelepítés során történt atrocitásokban számos kurd törzs is részt vett. A török nemzetállam megalakulásával azonban ők is kisebbségbe szorultak, etnikai különállóságuk megőrzése miatt.
A törökországi kurd közösség politikai vezetői az elmúlt években több alkalommal is bocsánatot kértek az örményektől a népirtásban részt vevő kurdok miatt, ezzel is borsot törve az ankarai vezetés orra alá.