A macedón kormány szóvivőjének tájékoztatása szerint négy ponton kívánja a kormány módosítani az alaptörvényt. Az első módosítás az ország nevére vonatkozik, az alkotmányba is bekerülnének a Görögországgal júniusban megkötött megállapodásban foglaltak, vagyis az ország neve ezentúl Észak-Macedónia lenne. A második javaslat szerint az alaptörvény részletesebben írná le a macedón államiság alapjait. Egy harmadik pont leszögezné, hogy Szkopje garantálja a szomszédos országok területi integritását és függetlenségét. A negyedik változtatás pedig a diaszpórában élők jogainak védelmére helyezné a hangsúlyt azzal a kitétellel, hogy ennek biztosítása közben nem avatkozna be más országok belső ügyeibe.
A macedón sajtó információi szerint a kormány anélkül kezdeményezte az alkotmánymódosítást, hogy biztosította volna a kétharmados támogatottságot a képviselőházban.
Zoran Zaev miniszterelnök korábban közölte, hogy ha nem sikerül megszereznie a 120 képviselő közül 80-nak a támogatását, akkor előrehozott választásokat fog kezdeményezni.
A szeptember 30-i érvénytelen népszavazást követően a kormányzó szociáldemokraták tárgyalásba kezdtek az ellenzékkel, hogy megszerezzék a képviselőik támogatását. A kormánykoalíció névváltoztatási javaslatát jelenleg 71-en támogatják, az alkotmánymódosításhoz pedig 80 képviselő igen-szavazatára van szükség.
A szkopjei parlamentnek várhatóan október 15-ig döntenie kell, és ha nem sikerül megegyezni, akkor a választásokat várhatóan már a legkorábbi időpontban, november 25-én megtartják.
Macedóniának igyekeznie kell, Görögországgal ugyanis abban egyezett meg, hogy még az idei évben módosítja az alkotmányt, hogy aztán a júniusban kötött megállapodást a görög parlament is ratifikálhassa, és Athén ne gördítsen több akadályt Szkopje euroatlanti integrációja elé.
A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.
Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.