Készen áll a francia elnökjelöltek listája a tavaszi választásra. A baloldal a várakozásokkal ellentétben nem a volt miniszterelnököt, Manuel Vallst, hanem az újbaloldali Benoit Hamont indítja jelöltként. Vasárnap tartották a Szocialista Párt államfőjelölt-állító választásának második fordulóját, melyen a részt vevő kétmillió állampolgár 58,65 százaléka voksolt a volt oktatási miniszterre. Hamon jelölése ideológiai állásfoglalást jelent a baloldali választók részéről, a politikus ugyanis nyíltan bírálta a szociálliberális kormánypolitikát.
A 49 éves Hamon meglehetősen sajátos programmal kampányolt. Céljai között szerepel egy havi 750 eurós általános alapjövedelem bevezetése. Saját bevallása szerint „kívánatos jövőt” javasol a franciáknak, a baloldalnak szerinte „hátat kell fordítania a régi megoldásoknak, amelyek tegnap sem működtek, és a jövőben sem fognak”. A politikus olyan radikális reformokat szorgalmaz, mint a marihuána legalizálása, vagy a 32 órás munkahét lehetőségének bevezetése.
Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án, a másodikat pedig május 7-én tartják Franciaországban. Hamon többek között a jobboldali Francois Fillonnal és a Nemzeti Front elnökével, Marine Le Pennel mérkőzik majd meg. A közvélemény-kutatások szerint azonban nincs esélye bekerülni a második fordulóba. Bár szeretne szövetségre lépni a felmérésekben negyedik helyen álló, radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonnal, a politikus nem akar visszalépni Hamon javára.
Hamon győzelme egyébként szakadást is jelenthet a baloldalon, Manuel Valls szavazói várhatóan ugyanis nem állnak mellé a választáson. Többségük inkább a függetlenként induló, baloldalról kivált Emmanuel Macronnal szimpatizál, akit a francia sajtó a meglepetésembernek nevez. A felmérések szerint a 39 éves Európa-párti Macron az elmúlt hónapban tíz százalékkal növelte szavazótáborát. Segíthet neki az is, hogy a múlt héten Francois Fillon botrányba keveredett. A gyanú szerint a politikus nyolc éven át mintegy félmillió eurós fizetésért foglalkoztatta asszisztenseként a feleségét, ám a nő tényleges munkát nem végzett.