Az Anadolu török állami hírügynökségnek szerdán adott nyilatkozatban Yilmaz kifejtette: szeretnék, ha a tanulók inkább magára a tanórára összpontosítanák a figyelmüket, és az anyagot már ott elsajátítanák. Ugyanakkor „a memorizálás módszerét is megszüntetnénk” – jelezte a tárcavezető, hozzátéve, hogy projektmunka keretében a tanárok mégis adhatnának a gyerekeknek otthonra feladatot.
Yilmaz hangsúlyozta azt is: hisznek abban, hogy a gyerekek otthon átismétlik az órán tanultakat. Rámutatott: azt szeretnék, ha a török diákok megszereznék azt a képességet, amellyel az életben is használni, hasznosítani tudják az iskolában megszerzett tudást. „Az előttünk álló korszaknak megfelelő oktatási rendszert fogunk biztosítani a gyerekeknek” – nyomatékosította.
A miniszter nem részletezte, hogy a tervezett intézkedések pontosan mely iskolatípusokat érintenék.
Törökországban 2012 őszétől a tankötelezettség nyolc évről tizenkettőre nőtt. A gyerekek az alapfokú oktatásban 8, a középiskolában négy évig tanulnak. Általános iskolának az első négy osztályt hívják, az 5-8. évfolyamot középső iskolának nevezik. Középfokú oktatás kizárólag líceumokban folyik. A 2017/2018-as tanév során az alap- és középfokú oktatásban mintegy 18 millió diák vett részt.