Pénteken kora délután a spanyol parlament megvonta a bizalmat az eddig kormányzó Mariano Rajoy jobboldali miniszterelnöktől, egyben bizalmat szavazott a szocialistákat vezető Pedro Sáncheznek. Az új baloldali kormányfő hamarosan elfoglalhatja posztját, és kinevezheti tárcavezetőit. A Néppárt körül kibontakozó korrupciós botrányba belebukó Rajoy elsőként fogott kezet utódjával.
A szocialista párt az elmúlt hetekben kibontakozott, a jobboldalhoz kötődő, 1999 és 2005 közötti korrupciós ügyek kapcsán nyújtott be bizalmatlansági indítványt Mariano Rajoy miniszterelnök ellen. A jobboldal vezetője már tavaly túlélt egy hasonló szavazást, de a közelmúltban a Néppártot is elítélő bírósági döntés megtépázta jó hírnevét.

Nincs harag. Rajoy (jobbra) elfogadta a szavazás eredményét, és Sáncheznek (balra) adta át a stafétabotot
Fotó: Reuters
A parlamenti vita csütörtök reggel kezdődött Madridban, ahol kisebb fennakadást okozott, hogy az eddigi kormányfő kora délután elhagyta az üléstermet. Rajoy késő estig egy étteremben tárgyalt minisztereivel, tájékoztatott a helyi sajtó. A politikus tegnap reggel mégis megjelent a parlamentben, beszédében úgy fogalmazott, demokrataként elfogadja a szavazás alapján születő döntést. A bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, egy képviselő tartózkodott.
Ezzel automatikusan az eddig ellenzékben lévő Spanyol Szocialista Munkáspárt vezetője, a 46 éves, közgazdász végzettségű, korábban kosárlabdázó Sánchez került a miniszterelnöki székbe. Az új kormányfőnek azonban nem lesz egyszerű dolga, az elemzők szerint támogatására a kisebb pártok csak Rajoy leváltása érdekében álltak össze.
A szocialisták 84 mandátummal rendelkeznek a 350 fős törvényhozásban, így Sáncheznek nehéz lesz átvinni az elképzeléseit. Az új kormányfő hatalomba juttatása egyébként a katalán és baszk nacionalisták döntésén múlott, akik csak csütörtök délután jelezték, hogy támogatják az indítványt. Sánchez a szavazás után kiemelte, miniszterelnökként megkezdi a párbeszédet a katalán függetlenséget támogató pártokkal úgy, hogy közben tiszteletben tartja a spanyol alkotmányt is, amely kizárja Katalónia függetlenné válását. Ezzel Madrid és Barcelona kapcsolata kimozdulhat abból az évek óta húzódó patthelyzetből, amelybe az ellentétes álláspontok miatt került a főváros és a tartomány vezetése.
Az új kormányfő emellett kiemelte, készen áll új választásokat kiírni, ám ennek időpontja még nem tisztázott. Sánchezt „túlélőként” emlegeti pártja: korábban elvesztett egy választást, majd lemondott pátvezetői posztjáról, de most mégis miniszterelnöki székbe kerül.