Egy másfél év múlva hatályba lépő, hétfőn elfogadott jogszabály szerint nem a prostituáltakat, hanem az ügyfeleket büntetik meg Izraelben. Sajtóbeszámolók szerint Izrael már a tizedik olyan ország a világon, amely a nők kiszolgáltatottságára hivatkozva kívánja a prostituáltakat megvédeni, s inkább a szolgáltatásaikat igénybe vevőket felelősségre vonni. Az új törvény szerint kétezer sékel (150 ezer forint) bírságot kell fizetniük azoknak, akiket tetten érnek, ennek kétszeresét, ha másodszorra is rajtakapják őket, további esetekben bíróság elé is állíthatják őket; a legfelsőbb büntetési tétel 75 300 sékel lehet (hatmillió forint). A jogszabály nem csupán a szolgáltatás igénybevételét bünteti, hanem azokat a személyeket is, akik az aktus helyszínén – más szóval a bordélyházban – tartózkodnak.

Szexmunkás egy izraeli utcán. Kétezer sékel lehet a büntetés
Fotó: Reuters
Az indítványt együtt kezdeményezték jobb- és baloldali, valamint centrista pártok képviselőnői, az izraeli feminista mozgalmak pedig már tíz éve harcoltak egy efféle törvény megalkotásáért – jelentette az MTI. Ajelet Saked igazságügyi miniszter a törvény elfogadása után úgy fogalmazott: „A prostituáltak igénybevétele az erkölcsi bukás jele. A nő teste nem egy tárgy, amelyet a legtöbbet licitálónak kell eladni.” A The Jerusalem Post című lap szerint jelenleg 14 ezren dolgoznak prostituáltként Izraelben, köztük háromezer fiatalkorúnak számít. A jóléti minisztérium megállapítása szerint 76 százalékuk hagyná el a „szakmáját”, ha tehetné.
A prostituáltak futtatását és a bordélyházak működtetését büntető, ám magát a prostitúciót engedélyező, ellentmondásos rendszert északi modellnek nevezik, mivel elsőként észak-európai országok – Svédország, Norvégia és Izland – alkalmazták. A vonatkozó, 1999-ben bevezetett svéd törvény Stockholm szerint azért fontos, mert a prostitúció alapvetően a nők kizsákmányolásáról szól. Az északi modellt 2016 áprilisában a francia parlament is elfogadta, ám a The New York Times tavaly szeptemberi cikke szerint a törvény többet árt, mint használ.
Az amerikai lap egy perui szexmunkás tragédiájáról ír, akit augusztusban bűnözők megtámadtak és kiraboltak. Ügyfele túlélte a támadást, a nő meghalt. A prostituáltak és szakszervezeteik azóta arra panaszkodnak, hogy az ügyfeleket fenyegető bírság – amely 1500 euró is lehet – nem védi, sőt veszélyes helyzetbe sodorja a nőket, hiszen – a kliensek kívánalmainak megfelelően – kietlen helyeken, a járőröző rendőröktől minél távolabb kell lebonyolítaniuk az aktust.
Felmérések szerint 42 százalékkal nőtt azon prostituál-tak száma, akik úgy vélik, munkájuk során erőszak áldozatai voltak.
Ennek ellenére hamarosan Spanyolország is a svéd mintát alkalmazhatja, hiszen a szocialista kormány egy erről szóló törvénytervezeten dolgozik. A jogszabály szerint az ügyfelek mellett a bordélyházak működtetőit is megbüntetik, míg a szexmunkásokat áldozatnak tekintik– írja az El País című lap.