Koronával a fején, trónszéken ül Sergio Mattarella olasz elnök az Il Fatto Quotidiano napilap tegnapi címlapmontázsán, amely ezzel azt érzékelteti: a 76 éves politikus kilépett a köztársasági elnökök megszokott szürke eminenciás szerepéből, és „királyi” politikaformáló lett azáltal, hogy elutasította Paolo Savona euroszkeptikus pénzügyminiszter-jelöltet, mire Giuseppe Conte kijelölt kormányfő is visszalépett.
A mindennapokban az olasz köztársasági elnök csak háttérszereplője a nagypolitikának, de vannak olyan esetek, amikor kifejezetten szükség van a közvetítésére. Ez is indokolja, hogy Rómában rendre olyan „nagypapafigurákat”, komoly közéleti tapasztalattal rendelkező politikusokat választanak államfővé, akik széles körű bizalmat élveznek, de ők maguk már nem táplálnak kormányfői, pártpolitikai ambíciókat.
Az államfő tölti be a nagypapafigura szerepét
Fotó: Reuters/Alessandro Bianchi
Mattarella tökéletesen beleillik elődeinek sorába: a jogász végzettségű, déli politikus a Kereszténydemokrata Pártban, a második világháború utáni Olaszország legfontosabb politikai tömörülésében szocializálódott, majd az olasz pártrendszer 90-es évekbeli összeomlása után a Néppártban, illetve a Demokrata Párt (PD) soraiban talált helyet. Matteo Renzi PD-miniszterelnök kormányzása idején nyerte el az elnöki hivatalt 2015-ben.
Most Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője sürgette elsőként Mattarella közjogi felelősségre vonását a Conte-kormány megfúrása miatt, de ezt Rómában esélytelennek látják szakértők, azt állítva: Mattarella csak alkotmányos jogával élt.
Az olasz politikában három esetet jegyeztek fel, amikor az államfő miniszterjelöltet utasított vissza; igaz, ezek nem jártak együtt a kormányfő visszalépésével is. Mindhárom esetben az igazságügyi tárca várományosáról volt szó. 1994-ben Silvio Berlusconi a saját ügyvédjét, Cesare Previtit javasolta miniszternek, amit Oscar Luigi Scalfaro elnök elutasított. Berlusconi erre Previtit védelmi miniszternek tette meg, a helyére pedig mást jelölt. 2001-ben Carlo Azeglio Ciampi államfő szintén egy Berlusconi-jelöltet, az északi ligás Roberto Maronit utasította vissza. Berlusconi ugyanúgy járt el, mint korábban: Maronit a munkaügyekre tette át.
Végül 2014-ben Giorgio Napolitano Matteo Renzi jelöltjét azért dobta vissza, mert Nicola Gratteri hivatalban lévő ügyész volt. Renzi elfogadta a döntést, és mást jelölt.
