Az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb tömegmészárlása során az afgán származású Omar Mateen az orlandói Pulse melegbárban 49 embert lőtt agyon és 53-at sebesített meg, mielőtt a rendőrök végeztek vele.
A OneOrlandót Buddy Dyer orlandói polgármester hozta létre. Az adományokat azonban eredetileg nem az áldozatoknak és hozzátartozóiknak, hanem az LGBT-közösséget (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) támogató nem kormányzati szervezeteknek és egyéb projektekre szánta az alapítvány. Ez azonban közfelháborodást váltott ki, így az alapítvány felhagyott korábbi szándékával. Jóllehet, amikor bejelentették, hogy közvetlenül a túlélőknek és a halálos áldozatok családtagjainak folyósítják az adományokat, még csak 7 millió dollár (majdnem 2 milliárd forint) gyűlt össze.
Alex Martins, az alapítvány egy munkatársa közölte, az összeget 299 ember között osztják szét: azok, akiknek hozzátartozói meghaltak a támadásban, fejenként 350 ezer dollárt (96 millió forintot) kapnak, míg 37-en, akik sebesüléseket szenvedtek, fejenként 65 és 300 ezer dollár (17 és 82 millió forint) közötti összegre számíthatnak. További 31, sebesülései miatt járóbeteg-szakellátásra szoruló áldozatot fejenként 35 ezer dollárral (9,5 millió forinttal) segítenek. 182 olyan személy, aki a támadás idején a melegbárban tartózkodott, de nem sebesült meg, fejenként 25 ezer dollárt (6,8 millió forintot) kap.
Martins megjegyezte, hogy a halálos áldozatok felének a hozzátartozói vitatják az egyes kártérítési összegeket. Amennyiben nem sikerült vitájukat megoldani, az alapítvány a bíróság segítségét fogja kérni – szögezte le.