A Szíriába tartó gép – fedélzetén katonákkal, a hadsereg Alekszandrov együttesével, újságírókkal és egy ismert segélymunkással – röviddel azután tűnt el vasárnap a radarképernyőről, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A hatóságok a katasztrófa okának megállapításán dolgoznak, a merénylet lehetősége az elsődleges információk szerint kizárható.
A gép darabjait 27 méteres mélységben találták meg, a parttól körülbelül 1,7 kilométernyire – mondta Rimma Csernova, a szocsi mentőszolgálatok szóvivője. Hozzátette: a búvárok a roncsok elhelyezkedésének és méreteinek a meghatározásán dolgoznak. Az első roncsokat még vasárnap meglelték. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a gép darabjai mintegy 500 méteres sugarú körzetben szóródtak szét.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint terrorcselekmény nem szerepel a katasztrófa feltételezett okai között. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a baleset feltételezett okai között szerepel az „idegen test behatolása a hajtóműbe, az energiavesztést okozó, rossz minőségű üzemanyag…, pilótahiba, illetve a repülőgép műszaki meghibásodása”.
Hétfő délutánig tizenegy holttestet találtak – közölte a hadsereg. Tíz emberi maradványt azonosításra Moszkvába szállítottak, a hozzátartozóktól már megkezdték a DNS-mintavételt. Az abház mentőszolgálatok a sötétség beálltával felfüggesztették a kutatást. A mentésben részt vesznek az orosz parti őrség hajói is. A munkálatokat kedden folytatják.
A mentés területét 15 szektorra osztották fel, hétfő estig hét szektorban teljesen átvizsgálták a tengerfeneket – közölte a védelmi minisztérium sajtóosztálya. Az orosz védelmi tárca hétfőn cáfolta azokat a névtelen forrásokra hivatkozó híreszteléseket, amelyek szerint egyes holttesteken mentőmellényeket találtak volna. „Ez kitaláció, nem felel meg a valóságnak” – közölte a tárca sajtószolgálata.
A gép a szíriai Latakia melletti hmejmimi orosz légitámaszpontra tartott, ahol az Alekszandrov együttes koncertet adott volna az ott szolgálatot teljesítő katonáknak. A moszkvai Cskalovszkij repülőtérről indult, majd a Szocsi Adler repülőterén leszállt, majd a felszállás után két perccel eltűnt. Moszkvában hétfőn, a nemzeti gyász napján az Alekszandrov együttes próbaterménél több százan helyeztek el virágokat az elhunyt művészek emléke előtt tisztelegve.