A szíriai hadsereg katonái kimentették a török légierő által lelőtt orosz vadászgép egyik pilótáját – jelentette be szerdán Oroszország párizsi nagykövete.
Alekszandr Orlov az Europe 1 rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy a keddi incidens során az egyik pilótát megsebesítették, miközben ejtőernyőjével leereszkedett, majd földet érés után a térségben tevékenykedő dzsihadisták barbár módon meggyilkolták.
„A másiknak sikerült megmenekülnie. A legfrissebb információk szerint őt szíriai és orosz katonák kimentették.” – mondta a nagykövet.
Törökországgal közös projektek lefújását helyezte kilátásba az orosz kormányfő
Medvegyev délkelet-ázsiai útjáról Jekatyerinburgba érkezve kommentálta a török-szíriai határnál történt határincidenst. Az orosz miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy az orosz vadászgép előző napi lelövése miatt Moszkva lemondhat néhány fontos, orosz-török közös projektet.
A kormányfő „esztelennek” nevezte a török hadsereg támadását, és úgy fogalmazott, hogy a török hatóságok „bűnös cselekedeteinek” három következménye van:
„Egyrészt vészesen kiéleződtek Oroszország és a NATO kapcsolatai, amit nem lehet igazolni semmilyen érdekekkel, a határ védelmével sem. Másodsorban Törökország saját cselekedeteivel voltaképpen azt demonstrálta, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseit oltalmazza, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük a rendelkezésre álló információkat egyes török hivatalnokok közvetlen pénzügyi érdekeltségeiről, amelyek az IÁ kezén lévő üzemekben termelt olajipari termékek szállításához köthetők. Harmadsorban aláásták a régmúltra visszatekintő jószomszédi viszonyt Törökország és Oroszország között, vonatkozik ez a gazdasági és humanitárius területre is. Ezt a kárt nehéz lesz helyrehozni, egyenes következménye lehet egy sor fontos közös projekt lemondása, és a török vállalatok pozícióvesztése az orosz piacon” – mondta Medvegyev.
Erdogan: Ankara nem akarja elmérgesíteni viszonyát Moszkvával
Ankara nem akarja, hogy elmérgesedjen a viszonya Moszkvával az orosz vadászgép lelövése miatt – jelentette ki a török államfő szerdán Isztambulban egy üzleti találkozón.
Recep Tayyip Erdogan hangsúlyozta, hogy hazája csupán a saját biztonságát és Szíriában élő „testvéreinek” jogait szem előtt tartva járt el. Megjegyezte: Ankara először azt sem tudta, hogy a lelőtt gép orosz.
Mint mondta, a vadászgépet a török légtérben lőtték le, de az Szíria területén zuhant le, igaz, néhány darabja Törökországban ért földet és megsebesített két török állampolgárt.
Erdogan arról is beszélt, hogy hazája minden óvintézkedést meg akar tenni azért, hogy elejét vegye az újabb szíriai menekültáradatnak.
Oroszország rakétavédelmi rendszert telepít szíriai támaszpontjára
Oroszország korszerű, Sz-400-as rakétavédelmi rendszereket telepít a szíriai Latakia tartományban lévő Hmejmim légi támaszpontjára – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán, egy nappal az után, hogy a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ közelében.
Bejelentette azt is, hogy már megérkezett a támaszpontra a lelőtt gép legénységének életben maradt tagja. A tárcavezető szerint a navigátort orosz és szíriai katonák mentették ki, az akció 12 órán át tartott.
„A művelet sikeresen befejeződött. A navigátort a bázisunkra szállították. Él és egészséges” – mondta Sojgu a védelmi minisztérium kollégiumának ülésén.
Putyin eltanácsolta az oroszokat a törökországi utazásoktól
Az ankarai vezetés szándékosan elősegíti Törökország iszlamizálódását – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök az Interfax hírügynökség jelentése szerint. Az államfő bejelentette ezenkívül, hogy elrendelte Sz-300-as légvédelmi rendszer telepítését a szíriai orosz légitámaszpontra.
Putyin eltanácsolta az orosz állampolgárokat attól, hogy Törökországba látogassanak, amely pedig az orosz turisták egyik legjelentősebb célpontja. „Mit tegyünk olyan tragikus események után, mint egy gépünk lelövése és egy pilóta halála? Az oroszok eltanácsolása a törökországi utaktól szükséges lépés, és a külügyminisztérium helyesen tette, hogy figyelmezette állampolgárainkat a törökországi utak veszélyére. Azután, ami tegnap történt, nem tudjuk kizárni, hogy lesznek újabb incidensek. És ha lesznek, akkor reagálnunk kell” – mondta az államfő.
Davutoglu Moszkvának: az IÁ elleni harc ürügyén ne támadják a türkméneket
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc nem szolgálhat ürügyül ahhoz, hogy támadják a szíriai türkméneket is – figyelmeztette Moszkvát Ahmet Davutoglu török miniszterelnök szerdán.
A kormányfő a török kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) gyűlésén mondott beszédet, egy nappal azután, hogy a török légierő F-16-os típusú vadászgépe lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai-török határ közelében.
Megjegyezte: nyitva tartja a kommunikációs csatornákat Oroszországgal.
A szíriai orosz légicsapások kapcsán a török külügyminisztérium múlt pénteken már bekérette az orosz nagykövetet és követelte: Moszkva hagyja abba a szíriai türkmén települések bombázását az ország északnyugati felében, illetve arra figyelmeztette Oroszországot, hogy azok folytatása „súlyos problémákhoz” vezetne.
A török és orosz külügyminiszter találkozni fog egymással – MOszkva cáfol
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter szerdán telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrov külügyminiszterrel, és abban állapodott meg vele, hogy az elkövetkező napokban találkoznak egymással – közölte Tanju Bilgic török külügyi szóvivő.
A telefonbeszélgetés egy nappal az után zajlott le, hogy a török légierő F-16-os típusú vadászgépe lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai-török határ közelében.
„Megállapodtak abban, hogy diplomáciai és katonai csatornákon megosztják egymással az eset részleteit” – állt a szóvivő Ankarában kiadott közleményében.
Moszkvában határozottan cáfolták azt az ankarai bejelentést, amely szerint a két ország külügyminisztere szerdai telefonbeszélgetése során találkozóról állapodott volna meg.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán közölte, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem adta beleegyezését török kollégájának a kétoldalú találkozóról szóló javaslatához.
Oroszország nem indít háborút Törökország ellen, de a válasz nem marad el
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az orosz vadászgép lelövéséhez hasonló támadásokat, ugyanakkor kijelentette: Oroszország nem indít háborút Törökország ellen.
„Nem indítunk háborút Törökország ellen, kapcsolatunk a török néppel nem változott” – mondta szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. Oroszország azonban nem hagyhatja válasz nélkül a török katonaság lépését, és Moszkva „komolyan átértékeli” az orosz-török viszonyt – tette hozzá az Interfax hírügynökség jelentése szerint. Putyin elnökhöz hasonlóan Lavrov is a Törökországgal megkötött szerződések komoly átgondolását ígérte.