A bamakói luxushotel elleni pénteki véres merényletet követően háromnapos nemzeti gyászt tartanak Maliban a 21 civil áldozatra emlékezve. Az ötcsillagos szállodába betörő iszlamista fegyveresek mintegy 140 vendéget és 30 alkalmazottat tartottak fogva, ám a nemzetközi támogatással rendelkező helyi biztonsági erők fellépésének köszönhetően többségük túlélte a terrortámadást.
A merénylet elkövetését az al-Murabitun iszlamista csoport vállalta magára. A túszdráma során a szervezet három radikálisával végeztek a hatóságok, ám több merénylő is megszökött, az életben maradt elkövetők kézre kerítését célzó hajsza lapzártánk idején is zajlott. A terrortámadás miatt az ország elnöke, Ibrahim Boubacar Keita tíznapos rendkívüli állapotot léptetett életbe. Az államfői döntésben fontos szerepet játszik az iszlamista fegyveresek jelentette instabilitástól való félelem, ugyanis a radikálisok az utóbbi években komoly tényezővé váltak Maliban. A dzsihadista terrorszervezetek laza szövetsége 2012-ben elfoglalta az ország északi részét, ahol az iszlám tanításai szerinti törvénykezést vezettek be. A szélsőségesek lázadását csak francia segítséggel sikerült leverni. Az iszlamisták a mai napig komoly befolyással rendelkeznek Maliban, annak ellenére, hogy Párizs továbbra is 3500 katonát állomásoztat az ország északkeleti részén.
A napvilágot látott információk szerint a pénteki terrortámadás áldozatainak többsége külföldi volt, a hotelben ugyanis elsősorban diplomaták, üzletemberek és nemzetközi légitársaságok alkalmazottai szálltak meg. A túszdrámában két mali állampolgár vesztette életét. Pekingi források szerint a kínai állami vasútépítő társaság három magas rangú vezetője is meghalt a merényletben. Az orosz külügyminisztérium szóvivője elismerte, hogy a túszdrámában több orosz állampolgár is életét vesztette.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért folyó előválasztási kampányában érdekelt Hillary Clinton külön is kifejezte részvétét, mivel a terrortámadás egyetlen amerikai áldozatát személyesen is ismerte. A politikus egykori tanácsadójának volt felesége évek óta Nyugat-Afrikában dolgozott különböző segélyszervezetek alkalmazásában.