Michel Houellebecq, az iszlám bevándorlással foglalkozó, nemrégiben Behódolás címmel Magyarországon is megjelent könyve révén különösen a reflektorfénybe került francia író a Corriere della Sera hasábjain megjelentetett írásának teljes magyar fordítását a Mandineren olvashatják.
Vádolom Hollande-ot és megvédem a franciákat
(…) A közhiedelemmel ellentétben a franciák eléggé szelídek és könnyen hagyják magukat irányítani, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen hülyék lennének. A fő hibájuk a feledékenységhez való felületes vonzódásuk, ami miatt rendszeresen frissíteni kell a memóriájukat. A mostani szerencsétlen helyzetünkért különös felelőssége van a politikának, és ezért előbb vagy utóbb felelni is kell. Nagyon valószínűtlen, hogy mindez becsületére válna annak a jelentéktelen opportunistának, aki most az államelnöki posztot elfoglalja és a másik idiótának, a miniszterelnöknek, nem beszélve az ellenzék hangjairól.
Ki jelentette be a rendőri erők leépítését, elkeseredettségbe taszítva őket, szinte lehetetlenné téve a kötelességeik teljesítését?
Ki oktatta éveken keresztül, hogy a határok régimódi lehetetlenségek, a hányingerkeltő, elavult nacionalizmusok szimbólumai? Hamarosan világos lesz, hogy ezért is sokan felelősek.
Mely politikai vezetők keverték bele Franciaországot abszurd és költséges hadműveletekbe, amiknek a vége az lett, hogy káoszba taszították Irakot, aztán Líbiát? És ezek a vezetők mostanáig készek voltak arra, hogy ugyanezt megcsinálják Szíriával is? (El is felejtettem, hogy nem mentünk Irakba. De közel voltunk hozzá, és egyértelmű, hogy Dominique de Villepin csak ezért az egy döntésért kerül bele a történelembe, és ez nem kis dolog: elérte, hogy Franciaország egyetlenegy alkalommal a mostani történelme során ne vegyen részt egy bűnténynek számító katonai beavatkozásban.) (…)
Az elkerülhetetlen következtetések sajnos nagyon súlyosak: az elmúlt tíz (húsz, harminc?) év kormányai szánalmas kudarcot vallottak, rendszerszinten, az alapvető feladatuk ellátásában: az őket felhatalmazó francia emberek megvédésében.
A francia lakosság viszont nem vallott kudarcot. Mindezek után senki nem tudja pontosan, mit gondolnak az emberek, hiszen az egymást követő kormányok nem fordultak a közvetlen demokráciához (kivéve egyszer, 2005-ben, azt viszont nem vették figyelembe). A közvélemény-kutatások viszont azt mutatták: a francia lakosság mindig bízott és szolidaritást vállalt a hadsereggel és a rendőri erőkkel. Megvetéssel fogadta a baloldali morál (morál?) menekültek és migránsok fogadásáról szóló szentbeszédeit, és soha nem fogadta el gyanakvás nélkül a külföldi katonai kalandokat, amikbe a vezetők belesodródtak. (…)
Végtelen számú példát lehetne felhozni arra a ma már feneketlen szakadékra, ami kialakult a polgárok és az őket képviselni hivatottak között. (…)
Az a hitelvesztés, ami most Franciaország egész politikai osztályát sújtja, nem csak széles körű, de legitim is. Nekem úgy tűnik, az egyetlen megoldás, ami megmaradt, ha lassan visszatérünk a valódi demokrácia egyetlen formájához: a közvetlen demokráciához.”
Michel Houellebecq
A francia író, költő és filmrendező 1956 (egyes források szerint 1958) február 26-án született a közigazgatásilag Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén. Ahogy saját honlapján fogalmaz, szülei nagyon korán elveszítették érdeklődésüket az ő létezését illetően. Kommunista nagyanyja nevelte fel, az ő nevét használja íróként, 1961-ben az akkor forrongó Algériában is élt, de iskoláit javarészt Párizsban végezte.
A nyolcvanas években kezdte meg írói munkásságát, első nagyobb visszhangot kiváltó művei („Szemben a világgal, szemben az élettel”, „Életben maradni”, „A harc területének kiterjesztése”) a kilencvenes évek elején jelennek meg. A „harc jelentése” verseskötettel komoly elismerést vív ki magának, az 1998-as „Elemi részecskék” a mai napig az egyik legnagyobb hatású művének számít, több, mint 25 nyelvre fordították le. A 2005-ben megjelent „Egy sziget lehetősége” és a 2010-es „A térkép és a táj” szintén a legelismertebb és díjazott alkotásai.
2015 elején, éppen a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni párizsi merénylet napján jelent meg a „Behódolás” című nagy visszhangot kiváltó regénye, amelyben az Iszlám végső európai térnyerését és annak hatásait, következményeit boncolgatja.