Noha 2014 augusztusában jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől, még tavaly is volt olyan időszak, amikor vezette a női világranglistát.
– Ez azért lehetséges, mert Élő-pontokat lehet nyerni és veszíteni, ha viszont valaki nem játszik, annak nem változik az eredménye. A kínai lány, aki mögöttem állt, amikor nyert, beelőzött, amikor veszített a pontjaiból, akkor pedig mögém került.
– Nemzetközi nagymester és nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában – ez olyan megméretés, amelyen a férfi versenyzők mellett nők is indulhatnak. Az is egyedülálló, hogy 26 éven keresztül a felnőtt női világranglista első helyezettje volt. Ilyen hosszú és sikeres pályafutást hogyan lehet elengedni?
– A versenyeken elkülönített női sakkot soha nem preferáltam, életem nagyobbik részében férfiakkal sakkoztam, közöttük, illetve az abszolút kategóriában akartam a legjobb lenni. Miközben fölfelé haladtam, nagyon nagy előnyre tettem szert a többi női sakkozóhoz képest a világranglistán. Ha csak annyi lett volna a célom, hogy a női mezőnyben elöl legyek, talán nem is lettem volna évtizedeken át első a világranglistán, de engem más kihívások foglalkoztattak. A férfi-világranglistán 2004-ben kerültem az első tízbe: legjobb eredményem a 8. helyezés volt, míg az utánam következő nő jó, ha a százba be tudta verekedni magát.
– Kezdettől fogva arra készült, hogy abszolút kategóriában versenyez?
– Tudatos döntés volt, de a szüleim részéről, akik már a két nővérem nevelésekor a sakkra specializálódtak. Amikor elkezdtem sakkozni, adott volt, hogy nem járunk iskolába, és hogy a fejlődésünk érdekében lányként az abszolút mezőnyben mérkőzünk.
– Ez akkoriban kuriózumnak számított. Mit szóltak hozzá a férfi versenytársak?
– Sokáig nem fogadták el, mert kívülről nézve irreálisnak tűnt, hogy sikeresen megvalósítható ez a cél. Az eredményeket tekintve ugyanis a sakkban is – bár nem fizikai sportág – hatalmas különbség van a két nem között. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy aki női játékosként profi akar lenni, sokkal többre viheti, és a tudásában magasabb szintre juthat, ha együtt játszik a férfiakkal. Gyerekkorban, még a tíz-tizenkét éveseknél is több helyen közös versenyeken mérkőznek meg egymással a fiatalok, legfeljebb külön lány- meg fiúdíjakat is osztanak a végén. Ez még sokáig így lesz. A sakkban az igazán nagy csúcsokra eddig csak férfiak tudtak felkapaszkodni, míg a nőknek be kellett érniük kisebb magaslatokkal.
– A Polgár Judit Sakk Alapítvány irodája, ahol beszélgetünk, a Gellért-hegyen kialakított Filozófiai kertre néz, amelynek mottója: „Egymás jobb megértéséért”. A sakkban mennyire cél a másik gondolatmenetének kiismerése?
– Úgy van, akár az életben. Többféleképpen el lehet jutni a jó megoldáshoz. Nem csak egyetlen út vezet az egyik helyről a másikra. Én úgy tapasztalom, minél magasabb szinten játszunk, annál inkább az egyéniség számít – függetlenül attól, hogy valaki nő vagy férfi.
– Születésétől egy pedagógiai kísérlet résztvevője volt, amelynek során édesapja, Polgár László bebizonyította, milyen csúcsteljesítményre képesek, akik kora gyerekkoruktól fogva speciális képzésben részesülnek. Nővérei, Zsuzsa és Zsófia után harmadik gyerekként beleszületett ebbe a kivételes életformába. Most utólag, szülőként hogyan értékeli a kísérletet?
– Apu már akkor elhatározta, hogy meggyőződésből fogja nevelni a gyermekeit, mielőtt még elkezdett volna udvarolni anyunak. Úgy képzelte, hogy egyszer majd megtalálja a megfelelő, hozzá illő partnert, mint ahogy anyuban meg is találta. Együtt építették a családot, együtt érték el azt a célt, amelyet apu megálmodott. Úgy gondolom, az akkori életkörülmények és lehetőségek között jól döntöttek a szüleim. Mind a ketten pedagógusok, és nagyon hittek ebben a kísérletben. Célkitűzéseiket meg is tudták valósítani. Szerettek volna kitörni az akkori viszonyok közül, meg akarták mutatni, hogy amit elképzeltek, működőképes, és ezen az úton lesznek a gyerekeik a legboldogabbak. Valóban nagy szó volt akkoriban, hogy utazhattunk, anyagi biztonságban éltünk. Egyszerűen nem akarták, hogy az akkori iskolarendszer keretei közé szorítsanak minket.
– Gyermekei nevelésében Polgár Judit más utat választott?
– Igen, az én gyerekeim iskolások, és óvodába is jártak. Több oka is van annak, hogy ez így alakult, legfőképpen mert a férjemmel nem vagyunk pedagógusok. Minden szülő a legjobbat szeretné adni a gyerekének, de mi nem voltunk annyira elszántak, hogy életünket – saját pályafutásunkat is feladva – a nevelés gondolatának rendeltük volna alá. Persze nálunk is vannak elvek: fontosnak tartjuk a megfelelő értékrend kialakítását, szeretnénk, hogy gyerekeink nyitottak legyenek a világra, lássanak és tapasztaljanak, ezért is került a minél több idegen nyelv elsajátítása előtérbe.
– Gyermekei születésüktől fogva együtt élnek a sakkal. Nekik mit jelent a játék?
– Kicsi koruktól kezdve nézegették, fogdosták a figurákat, de nem éreztem bennük azt a fanatizmust, hogy mindenáron versenyeznének. A logikai részét viszont nagyon szeretik. Lelkesen készülnek a Sakkfesztiválra, amely kilenc évvel ezelőtt mindössze egy délutáni alkalomnak indult: nővéreim, akik külföldön élnek, éppen hazalátogattak, és a családi eseményt összekapcsoltuk egy szimultán sakkrendezvénnyel. A Sakkfesztivál az évek során Világsakkfesztivállá vált, ahol a művészeten, a sporton, az oktatáson, valamint képességfejlesztő feladatokon keresztül mutatjuk be a sakk ezer arcát. A jókedvű családi napon a nagypapától a kis unokáig mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. A központi rendezvényen többek között szimultán sakk, vetélkedő, kézműves foglalkozás, generációs mérkőzés várja az érdeklődőket a Várkert Bazárban. A megmozduláshoz több országból csatlakoztak már, de a kistelepüléseknek ugyanígy lehetőségük van arra, hogy akár iskolai sakkversennyel vagy szimultán rendezvénnyel kapcsolódjanak a Sakkfesztivál programjához, melyet idén október 8-án rendeznek meg világszerte.
– A sakkozás 1500 éves misztikus táblajáték, amely a III. évezredben, a digitális korban vált oktatási eszközzé Magyarországon. A Polgár Judit Sakk Alapítvány által kidolgozott képességfejlesztő sakk bekerült a Nemzeti alaptantervbe, és önálló tantárgyként választható az általános iskolák alsó tagozatában. A módszer sikerét bizonyítja, hogy a Sakkpalota képességfejlesztő tankönyv és munkafüzet-sorozat elnyerte a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjat, és a tavalyi frankfurti könyvvásáron a Legjobb Európai Tananyag díját.
– Az általános iskolai oktatás segítésére dolgozta ki alapítványunk ezt a sorozatot, tanári kézikönyvvel kiegészítve, amely pontosan abban fejleszti a gyerekeket, amiben a legnagyobb szükségük van rá: a logikus, összefüggésekben történő gondolkodásban és az információk kreatív felhasználásában.
– Voltak előzményei a vállalkozásnak?
– Utazásaim során sok helyen kapcsolatba kerültem iskolai sakkprogramokkal, és láttam, hogy milyen kezdeményezések vannak szerte a világban. Ahogy a gyerekeim nőttek, szerettem volna közkinccsé tenni az otthon is megtapasztalt, élményalapú tanulást, így első lépésként Zsófi nővéremmel, aki grafikus, összeállítottuk az óvodásoknak szóló, Sakkjátszótér című oktatófüzetet. Evés közben jön meg az étvágy, csapatmunkában, pedagógus-szakértők bevonásával továbbgondoltuk és kidolgoztuk a Sakkpalota Pedagógiai Programot. Olyan mesevilágot hoztunk létre, amely versenyre tud kelni a népszerű rajzfilmekkel. Úgy gondoltuk, mégiscsak motiváltabb a gyerek a tanulásban, ha játékba csomagolva kapja az alapismereteket.
– Milyen visszajelzéseket kapnak?
– Nemcsak a gyerekek eredményei javultak, hanem a pedagógusok is bátrabban, kreatívabban közelítenek a tananyaghoz abban a mintegy 180 oktatási intézményben, ahol már használják a Sakkpalotát. Mivel az ismeretanyagot nem bontják fel tantárgyakra, így a tanulók is egészben láthatják a világot. Az eszközök segítséget nyújtanak az írás és a szótagolás elsajátításában ugyanúgy, mint a matematikában, mert ha a tanár megkérdezi, mennyi egy gyalog meg egy huszár értéke, a vizuális gondolkodású gyerek nem kezdi el számolgatni az ujjain, hanem kapásból rávágja, hogy négy. Más helyzetben, például a sakkpénz használatakor a szociális készség fejlődik, miközben a diák átéli, hogy céljai megvalósulásához meg kell tanulnia együttműködni másokkal.
– Tudniuk kell sakkozni a programban részt vevő tanítóknak?
– Nincs másra szükségük, mint a stratégiai táblajáték szabályrendszerének elsajátítására. Nem szabad megijedniük attól, ha netán a tanítványaik jobban sakkoznak náluk. Ezzel az illúzióval egyébként a számítástechnika területén is le kell számolnunk. Tapasztalatom szerint a pedagógusok kifejezetten örülnek, hogy olyan új módszert kapnak a kezükbe, amelynek segítségével kreatívan továbbgondolhatják, mit és hogyan szeretnének megtanítani a gyerekeknek. Elsősorban tehát a szemléletükre és a pedagógiai tudásukra van szükség ahhoz, hogy oktatási eszközként használhassák a sakkot.
– Elfoglaltságai mellett megfér még, hogy a múlt év nyarán kinevezték a magyar férfi-sakkválogatott szövetségi kapitányának?
– A fő vonal az életemben továbbra is a család, az oktatás és a Világsakkfesztivál. A sakkválogatott tagjait jól ismerem, hiszen évtizedeken át együtt játszottam velük. Lékó Péterrel lassan húsz éve kerültem először egy csapatba. Szövetségi kapitányként aktív szerepem elsősorban a világversenyeken van, amikor például megsuhint bennünket az az érzés, hogy talán az éremért játszunk, mint a legutóbbi Európa-bajnokságon, akkor a játékosok hajlamosak ennek a terhét magukra venni. Feladataim közé tartozik, hogy ilyenkor lazítsak a nyomáson, oldjam a feszültséget, és persze vannak döntési helyzetek, amelyeket vállalnom kell. A sakk ugyanakkor egyéni sportág. Kapcsolatban vagyunk egymással, egyeztetünk, a fiúk pedig készülnek a Bakuban szeptember 10-én kezdődő világkupára.