Jelentős piaci lehetőségek vannak a lakás-előtakarékosságban, különösen a mostani alacsony hozamkörnyezetben – közölték tegnap a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. vezetői. A vállalat tavaly 5,3 milliárd forint nettó eredményt ért el, és pontosan ugyanennyi adót is fizetett be a költségvetésbe.
Tátrai Bernadett, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a cég tavaly csaknem 200 milliárd forintot fizetett ki ügyfeleinek, és nagyjából 29 milliárd forint állami támogatást is célba juttatott. Morafcsik László vezérigazgató-helyettes hozzátette: a Fundamentánál az év végén 730 ezer szerződés volt, nagyjából 2500 milliárd forint értékben. A vezérigazgató-helyettes kiemelte a futamidők növekedését: egyre népszerűbb a 8-10 éves termék, ami azt jelzi, hogy megnőtt az ügyfelek bátorsága, hosszabb időtávra is hajlandók kockáztatni.
Tátrai Bernadett elmondása szerint azért is mutatkoznak újabb piaci lehetőségek a lakáskasszák előtt, mert a mostani hozamokhoz képest vonzó megtérülést nyújtanak, ráadásul ez biztonságos, garantált és kockázatmentes megtakarítási forma. Ugyancsak bizakodásra ad okot a lakásépítések számának folyamatos emelkedése, válaszul a vevői igényekre, ezért dinamikus felfutás lehet a piacon a következő öt évben. Nagy lehetőségek vannak még az eddig halogatott lakásfelújításokban, különösen annak fényében, hogy a meglévő lakásállomány 80 százaléka még a rendszerváltás előtt épült.