A magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek többsége (58 százalék) felkészültnek érzi magát a telekommunikációval és az informatikával kapcsolatos kérdésekben – derült ki abból a kutatásból, amelyet tegnap mutatott be a T-Systems.
Azonban a felmérésbe bevont 779 kkv válaszaiból az is kitűnik, hogy biztonsági mentéseket csak valamivel több mint felük használ. Pusztán minden második megkérdezett vélte úgy, hogy fontos a legfrissebb verziójú, biztonságos szoftverek használata, és mindössze 19 százalékuk tartja kiemelt veszélynek, hogy informatikai eszközét kibertámadás éri vagy adatvesztés, adatszivárgás áldozatává válik. Általánosságban a válaszadók 84 százaléka tartja fontosnak biztonságban tudni az IT-eszközeit.
Viszont a vállalkozások igencsak megfontolják, hogy pénzt áldozzanak az elméletben fontosnak ítélt biztonságra. A válaszadók 33-45 százaléka alkalmaz ingyenes adatvédelmi, eszközvédelmi megoldást, nagyjából ugyanennyien ingyenes és fizetős szolgáltatást is használnak. Néhány százalékuk kizárólag díj ellenében hozzáférhető védelmet telepített az eszközeire, ugyanennyien pedig nem tudtak válaszolni a kérdésre.

A kis cégek megfontolják, mire költenek
Minden negyedik vállalkozás költött az elmúlt évben informatikai fejlesztésre, de ide kell érteni azokat is, akik például gyorsabb internetszolgáltatásra fizettek elő vagy csak lecserélték a Windows XP-t a 10-es verzióra. A válaszadók harmada úgy véli, hogy a felmerülő IT-problémákat elegendő utólag kezelni.
Pedig a kibertámadások minden pillanatban és minden eszközön veszélyt jelentenek – hangsúlyozta Fejes Zoltán, a T-Systems kkv-s megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese egy indiai mondással szemléltetve a helyzetet: mire észreveszed a tigrist, addigra már négy másik is figyel.
– A kkv-k gazdasági súlya rendkívül jelentős a magyar gazdaságban, ezért digitális felkészültségük az egész ország gazdasági versenyképességére kihat – véli Fejes Zoltán. – A kutatásból kirajzolódó képnek egyértelműen az az üzenete, hogy aki hajlandó fejleszteni, az komoly előnybe kerül versenytársaihoz képest.
Előnyt jelent – a biztonságon túl – olyan szoftverek alkalmazása, amelyek a mindennapi ügymenetet teszik egyszerűbbé, költséghatékonyabbá. A teljesen papírmentes számlatárolás mindössze a cégek 8 százalékánál található meg, céges honlapja pedig csak minden második vállalkozásnak van. Pedig az ügyfelek elvárnák az online ügyintézés, időpontfoglalás lehetőségét. Jobb hír viszont, hogy a középvállalkozásoknak már a fele biztosítja a távmunka lehetőségét, amivel időt és útiköltséget takarít meg a dolgozóknak.