Csütörtökön este Érdi Tamás zongoraművész és barátai nyitották meg a Klassz a pARTon elnevezésű, 2015 óta nyaranként nagy érdeklődéssel kísért koncertsorozatot, az 50. Kékszalag kísérőrendezvényeiről a Vaszary Galéria és a Jókai Emlékház programszervezői gondoskodnak.
Ma és holnap a két nevezetes helyen kékkőkereső játékkal várják a látogatókat, akiknek a figyelmét már korábban felhívták: ha kék ruhában érkeznek a Kék Ruha Akció elnevezésű rendezvényre, akkor kiállításlátogatási kedvezményt kapnak.
Almádiban azok sem unatkoznak majd, akik csak a hét végén kapcsolódnak be a július 20-án kezdődött Hungarikum fesztiválba. A „minden, ami magyar” szlogennel meghirdetett rendezvény ma délután a kardforgató vitézek viadalával folytatódik, majd sötétedéskor Berecz András mond esti mesét kicsiknek és nagyoknak.

Több ezer érdeklődőt vonzanak az árbócosok
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A szombati sztárvendég Kiki (Patkó Béla énekes) lesz, az Első Emelet zenekarból, vasárnap István királytól a vén Európáig címmel Varga Miklós ad koncertet a hazai és az erdélyi Marosszékről érkezett vendégeknek.
A vonyarcvashegyi Boros napok pénteki sztárvendége Illényi Katica lesz, a bál hangulatáról a Happy Dixieland Band gondoskodik. Szombaton a Mohikán zenekar, vasárnap Péterfy Bori és a Love Band szórakoztatja a borozgatásra egybegyűlt balatoniakat.
Cserszegtomajon ma és holnap nem a messze földön híres cserszegi fűszerest, hanem a legfinomabb házi söröket kortyolgatják majd a szomjazók, Balatonföldváron pedig húsz neves hazai készítő részvételével tartanak sörfesztivált. Csütörtökön este a nagy érdeklődéssel kísért sörivóversenyen szurkoltak a helyiek és a nyaralók, ma Katona Tamás sörtörténeti előadásával folytatódik, szombaton sörkóstolás lesz.
Strandok éjszakája országszerte
Fergeteges mulatságra várja a vendégeket ma este 9 órától és szombaton is 9-től másnap hajnali 2 óráig a zalakarosi Gyémántfürdő. „Táncol a hold a medence vizén, izzó, vörös lángot szór a fény”, olvasható a hívogatóban, merthogy a különböző fényeffektek biztosítására „teljes holdfogyatkozásra kötött szerződést” a fürdő vezetése. A Magyar Fürdőszövetség által kezdeményezett Strandok éjszakája programhoz a múlt évben csaknem ötven élvonalbeli gyógy- és strandfürdő, köztük a siófoki Galerius és a Balaton-közeli Igal fürdője is csatlakozott. Mivel rendkívül kedvező sajtóvisszhangot kapott a múlt évi Strandok éjszakája, a Fürdőszövetség a 2017. évinél is több fürdőző részvételével számol.