Varga Mihály kiemelte: ha a negyedéves adatokat nézzük, akkor is vissza kell lapozni a 2000-es évek elejére.
2001-ben az első negyedévben emlékszem ilyen kimagasló növekedési adatra. 2013-2014-ben amikor elindult a gazdaság volt 4 százalék a bővülés, de ilyen kiugró növekedési adat nem volt.
A pénzügyminiszter hozzátette: be tudtuk bizonyítani azt, hogy egy stabil gazdaságpolitika van, mely arra koncentrál és ösztönöz mindenkit, hogy dolgozzon.
Egy jó gazdaságpolitika százalékokban is mérhetően hozzá tud járulni a növekedéshez – fogalmazott.
Varga Mihály elmondta: a hatéves bérmegállapodás, a beindított gazdaságfejlesztési programok és az
unióból kapott források hatékonyabb elosztása hozzájárult a kimagasló növekedéshez. Korábban gazdaságfejlesztésre 20 százalék alatti arányt költöttek el.
Most az a cél, hogy 60 százalék fölé kerüljünk ebben az elosztásban – tette hozzá.
Varga Mihály úgy gondolja, ki lehet jelenteni, hogy van egy magyar gazdasági modell.
Lehet nyugodtan arról beszélni, hogy az ország adottságainak és a gazdaság lehetőségeinek megfelelő modellt tudtunk kialakítani. Nagyon sok munka van még, de azt gondolom, az ország kezd abba a helyzetbe kerülni, hogy egy tartós növekedési tartományba kerüljön.
A tárcavezető közlése szerint vannak még tartalékok a magyar gazdaságban. Kiemelte, a kormány teljes foglalkoztatottságot ígért s el kell érni azt, hogy egy 10 milliós országban 5 millió ember dolgozzon.
A teljes beszélgetés megtekinthető az ECHO TV weboldalán.