A pénzügyminiszter a forint árfolyamváltozásáról szólva elmondta: helyes lépés volt a kormány részéről a devizahitelek forintosítása. Ennek köszönhető, hogy a magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól. Hozzátette: az árfolyampolitikai lépések a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartoznak, a kormány pedig támogatja az MNB-t ebben a munkájában is.
A Pénzügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Varga Mihály a rendezvényen arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságpolitika a következő években egy versenyképesebb gazdasági környezet kialakítására, az innovatív és fejlődőképes vállalkozásokra, a csökkenő adóterhekre és a magasabb munkabérekre fókuszál.
Varga Mihály szerint az elmúlt időszak eredményei nemcsak azt mutatják, hogy a magyar gazdaság stabil növekedési pályán van, hanem azt is, hogy Magyarországon már megkezdődött a versenyképességi fordulat.
A kormány azt kívánja elérni, hogy a magyar emberek ugyanolyan színvonalon éljenek, dolgozzanak és tanuljanak, mint az unió fejlettebb államainak polgárai, a vállalatok pedig hasonló eséllyel vegyenek részt a világpiaci versenyben, mint ezeknek az országoknak a cégei – tette hozzá a tárcavezető.
Megjegyezte, a kormány céljainak eléréséhez a stabil, fegyelmezett államháztartás ad megfelelő hátteret, ezt tartották szem előtt a jövő évi költségvetés előkészítésénél is, a büdzsé 2019-ben 4,1 százalékos GDP-bővüléssel, az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol, míg a GDP-arányos államadósság a ciklus végére 60 százalék alá mérséklődhet.
A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a biztonságos növekedés költségvetésével az ország megvédése mellett lehetővé válik a teljes foglalkoztatottság elérése, a családok megerősítése, a pénzügyi stabilitás megőrzése, az államadósság csökkentése, a bérek emelése és a gazdasági növekedés szinten tartása.
Varga Mihály a növekedés szempontjából meghatározó tényezőnek nevezte a hatéves bérmegállapodást, amely egyszerre segíti a bérfelzárkózást és garantálja az adócsökkentést, valamint a beruházások dinamikus emelkedését, amelynek támogatására mintegy 4000 milliárd forintot biztosít a jövő évi büdzsé.
Várhatóan folytatódik a háztartások fogyasztásának erősödése és az ország külkereskedelmi teljesítményének javulása is, míg az otthonteremtési program az építőipar növekedését segíti. Emellett folytatódnak a közúti, turisztikai és digitális fejlesztések, az iparfejlesztési támogatási programok, a nagyvállalati beruházási támogatás és az egészségügy területét érintő beruházások is – ismertette a miniszter.
Tálos Péter, a JVSZ elnöke a rendezvényen elmondta: a szervezet számára a legfontosabb a stabilitás fennmaradása, valamint, hogy folytatódjon az elmúlt évek kiszámítható gazdaságpolitikája – olvasható a PM közleményében.