A termelés hatékonyságának növelése és a termékválaszték korszerűsítése jelenti az agrárexport továbbfejlődésének alapját – jelentett ki Nagy István (képünkön) a Világgazdaság tegnapi konferenciáján.
A Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára szerint ehhez nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztés, a digitalizáció növekvő mértékű használata, a tudásátadás és az innováció ösztönzése, a termékpályák szervezettségének fejlesztése és a termelés hozzáadott értékének növelése. Emlékeztetett arra, hogy az agrárexport 2010. és 2017. január–augusztusi időszaka alatt 64 százalékkal bővült, ami 2299,2 millió eurós többletet jelent.
Az agrárimport közben 60,4 százalékkal, 1390,8 millió euróval haladta meg a 2010. január–augusztusi szintet, ennek köszönhetően a külkereskedelmi többlet 70,4 százalékkal, 908,4 millió euróval volt magasabb.
Az agrártermékek részesedése a nemzetgazdasági exportból 2016-ban 8,6 százalék volt, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar együtt a bruttó hozzáadott értékből 6,6 százalékot jelentett. A versenyképességről szóló panelbeszélgetésen Nagy István jelezte, a termelés mellett a feldolgozás színvonalát is emelni kell.
Az élelmiszeripari fejlesztéseket az évtized végéig mintegy 300 milliárd forintos európai uniós forrás támogatja. Kiemelte a márkaépítés és a GMO-menteség megőrzésének fontosságát is.
A birtokszerkezet alakulásával kapcsolatban jelezte, e téren 2010 óta kedvező változások történtek, jelentősen nőtt az életképes méretű kis- és közepes gazdaságok száma és az általuk művelt mezőgazdasági terület.
A tíz és háromszáz hektár közötti gazdaságok száma 2010 és 2016 között
7 százalékkal, az általuk használt mezőgazdasági terület 13 százalékkal növekedett, miközben egyre kevesebb gazdaság művel ezer hektárnál nagyobb területet. Jelezte: ahhoz, hogy a családi gazdaságok ne csak a termelésben, hanem az értékesítésben is hatékonyak legyenek, együttműködésre van szükség az ágazat szereplői között.
Az integrációban részt vevő gazdaságokat kisebb mértékben érik el a piaci zavarok hatásai, valamint hatékonyabban tudnak alkalmazkodni a piac mennyiségi és minőségi elvárásaihoz.