A visegrádi országok összehangolt fellépésével a mezőgazdaság egyre több területén érhetünk el kiemelkedő eredményeket – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Mezőgazdasági és Halászati Tanács tegnapi brüsszeli ülését követően.
Példaként említette az élelmiszerpiacon uralkodó kettős mérce esetét. – Az eltérő minőség kapcsán eddig megtett intézkedések jó irányba mutatnak, azonban továbbra is az uniós szintű jogi szabályozást tartjuk a legcélravezetőbb megoldásnak – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a magyar kormány álláspontja szerint egyértelmű jogi keretekre van szükség ahhoz, hogy a fogyasztókat megtévesztő, eltérő minőségű termékek ne kerülhessenek forgalomba, amelyhez a hatóságok számára is ki kell alakítani a megfelelő intézkedési lehetőségeket.
Szó esett a megújuló energiaforrások használatának ösztönzéséről is. Az eredeti európai uniós javaslat 2020 után korlátozná a hagyományos, takarmányalapú bioüzemanyagok felhasználását. Ám ezzel a közösségben megtermelt kukorica és a repce egyik stabil piaca veszne el.