A Tianwani Atomerőmű Oroszország és Kína legnagyobb közös atomenergetikai projektje. Az első és a második blokk kereskedelmi üzeme 2007-ben kezdődött meg, a harmadik hálózatra kapcsolása pedig 2017 decemberében történt meg. A főszerződést a VVER-1000-es „nyomottvizes” reaktorokkal épülő egyes és kettes blokkokról 1997-ben írták alá, majd 2010-ben írták alá a szerzősét a Tianwan-II-es ütemben a hármas és a négyes blokkok kivitelezéséről.
A negyedik blokk mostani üzembe helyezésével Kína már több mint 4300 megawatt termelő atomerőművi teljesítménnyel rendelkezik.
Újabb szerződések alapján a Roszatom a kínai Xudabao és Tianwan atomerőművekben épít két-két blokkot a legmodernebb technológiát képviselő „három plusz” generációs nyomottvizes VVER-1200 reaktorokkal.
Az első ilyen technológiával készült 1200 megawatt kapacitású reaktor tavaly februárban kezdte meg a kereskedelmi áramtermelést az oroszországi Novovoronyezs atomerőműben. A Lenigrád-2 atomerőmű első új blokkjában pedig az idén márciusban kezdte meg a működést egy VVER-1200-as blokk.
Ilyen VVER-1200-as nyomottvizes reaktorokkal szerelik majd fel a két új paksi blokkot is.