Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, miután a munkavállalói érdekképviselőkkel és a húsz legnagyobb magyarországi építőipari vállalat vezetőjével tárgyaltak. A rendszerváltozás óta példa nélküli építőipari ágazati konzultáció első megbeszélése után a tárcavezető bejelentette, hogy további intézkedésekkel támogatják az építőipart. Még idén decemberben pályázatot írnak ki élőmunkát kiváltó technológiai fejlesztésre, gépbeszerzésre, kapacitásbővítésre húszmilliárd forintos kerettel.
A miniszter hangsúlyozta: az otthonteremtési program beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért a csokon keresztül továbbra is támogatják a családokat és a lakásépítéseket. Folytatódik a panelprogram is, itt elsősorban energiahatékonysági korszerűsítések kerülhetnek előtérbe.
Varga Mihály az új lakások 2019 végéig érvényes kedvezményes forgalmi adójáról kifejtette: noha a kérdés nem aktuális, ha az egyeztetéseken az ágazat szakmailag alátámasztott javaslatot tesz a kérdésben, a kormány azt megvizsgálja. Szintén az ágazattól várják a szakképzés és felnőttképzés további módosításáról szóló javaslatokat, hiszen közös érdek, hogy olyan szakmák kerüljenek előtérbe, amelyekre igény van. A miniszter szerint a megállapodással új korszak kezdődik, s az a cél, hogy az építőipar a hazai össztermékből ismét legalább 5-6 százalékban vegye ki a részét.

Nagyszabású célokat tűztek ki az együttműködés szereplői
Koji László, az ÉVOSZ elnöke kiemelte, hogy bár idén az első kilenc hónapban 27 százalékkal nőtt az ágazat termelése, ez kevés, mert jelenleg is egyre nagyobb szakadék van a kapacitás és a fizetőképes kereslet között. – Önerőből nehezen megy az ennyire gyors felzárkózás – fogalmazott, utalva rá, hogy az építőipar a válság éveiben erősen visszaesett, és tavaly is 18 százalékkal múlta alul 2015-ös teljesítményét.
Koji László nagy jelentőségűnek nevezte, hogy húsz nagyvállalat vezetői egy asztalhoz ültek, és az ÉVOSZ nevében jelezte, felelősséget vállalnak az ágazatban működő kisebb szereplőkért is. A jelenlegi helyzetet érzékeltetve megjegyezte: bár 35 ezerrel nőtt az építőipari munkavállalók száma az elmúlt évben, többségüket egyszerre kellene hatékonyan foglalkoztatni és képezni.