Partnerségi megállapodást kötött tegnap a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a Coop Szolnok Zrt. annak érdekében, hogy ösztönözzék a dolgozni akaró nyugdíjasok munkába állását – közölte tegnap az üzletlánc. Felidézték, a szolnoki szövetkezet augusztus 17-én 23 ember részvételével a megyében elsőként alakult meg, jelenleg pedig már öt céggel van szerződésük, hattal zajlanak előrehaladott tárgyalások, 150 tag pedig már a szövetkezeten keresztül vállal munkát.
Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: az idén 71 éves, száz százalékban magyar tulajdonú cégcsoport a szövetkezeti rendszerből nőtt ki. A cégnél 1661 ember dolgozik, közülük 124 nyugdíjas. Bejelentette: a napokban fogadta el a Coop Hungary vezetősége a Coop Akadémia elindításának ötletét, amely tanulóknak, középkorú és nyugdíjas dolgozóknak is továbbképzési lehetőséget biztosít.
Bodnár János, a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet igazgatósági tagja azt hangsúlyozta: az lehet a szövetkezet tagja, akit a száz forint vagyoni hozzájárulás megfizetése mellett a szövetkezeten keresztül kiközvetítenek egy munkáltatóhoz. A nyugdíjas a szövetkezettel köt szerződést, és addig lehet tag, amíg a szövetkezeten keresztül munkát végez.
A szövetkezeten keresztül megbízással, nem munkaviszonyban dolgoznak, így többlet nettó jövedelemre tehetnek szert. Magyarországon a nemzetgazdasági ágazatok közül a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató.