Megállíthatatlanul terjed a vaddisznók körében az afrikai sertéspestis (ASP), a napokban újabb elhullott állatokról bizonyosodott be, hogy a jelentős gazdasági kárral járó fertőzés miatt pusztultak el. A hatóság tájékoztatása szerint három elhullott vaddisznóból származó mintában mutatta ki a kórokozó jelenlétét a Nébih laboratóriuma.
A most megtalált állatok egy helyszínről, a Heves megyei Pálosvörösmart település közeléből származnak, amely az eddigi esetektől körülbelül 2,5 kilométerre, a különösen ellenőrzött területen belül található. Így a Nébih szerint újabb szigorú intézkedések bevezetésére sem lesz szükség, az ország egyes területeinek kockázati besorolását ugyanakkor felülvizsgálják.
Az első fertőzött állatra április 21-én bukkantak rá, majd e hét elején egy újabb koca tetemében találták meg a fertőzést a szakemberek. Az ASP jelenléte miatt egyre több exportpartnerünk zárja le határait a magyar sertések, illetve a húsok és húskészítmények előtt. Legutóbb Ukrajna jelezte, hogy nem fogadja a Magyarországról érkező szállítmányokat.